Most pedig elnémulunk
szerző: Ady Endre
Csókolj szájon, szép húgom: Este.
Némíts el és hordd szét a hírt,
Hogy bátyád, a hangos szavú,
Dalait daccal befejezte.
S most mondja el utólszor másnak,
Milyen kevés öröme volt
Ennek a bolond dalolásnak.
Csókolj szájon, szép húgom: Este.
Bús vétók és víg vallomások,
Nótás nyögések, mély sebek,
Miattatok zengő kutat
Lelkembe már többé nem ások.
Minden vér-forrás betemetve
S a szent mindent-elhallgatás
Sírján ülnek, némán, keresztbe,
Bús vétók és víg vallomások.
Most már minden, mindenki éljen,
Éljenek az ékes szavak,
De Ady Endre nem beszél,
De Ady Endre ne beszéljen.
Bujdosson el, ha tudja, merre,
Felejtse el, hogy mit akart,
Piros szive kék-holtra verve:
Most már minden, mindenki éljen.
Elnémulunk, szép húgom: Este.
Egy nagy csókkal elnémulunk
S nézzük a süket Éjszakát
Halottakként, húrt megeresztve.
Fogunk talán még csöndbe törni,
De szavunk nem lesz szent titok:
Magunkat és mást meggyötörni.
Elnémulunk, szép hugom: Este.