Mi légyen a házasság
Mi légyen a házasság,
E világi párosság,
Noha nem próbáltuk,
— Még eddig megálltuk —
De ugy halljuk, hogy bajos,
Szegény legénynek jajos.
Ezt mindenek megvallják,
Valakik tapasztalják.
Addig él kedvére
A legény, kényére,
Mig meg nem házasodik,
Öszve nem párosodik.
De ha feleséget vesz,
Magának sok bajt szerez.
Gondja szaporodik,
Pénze takarodik.
Laposúl az erszénye,
Fogyatkozik reménye.
Házát miként tarthassa,
Társa kedvét láthassa,
Mind azon törődik;
Esze tekeredik.
Még álma is abból áll,
Bár feleségével hál.
E bizonynyal nem csuda,
Mert a mit még nem tuda,
Az asszony tudtára,
Esze bunkójára,
Adja az ő férjének —
Igy nő baja szivének.
A gazdasszonynak kell tűz,
Ha nincs, tudd meg, hogy kiűz.
Ütéssel ha teli,
Már kedvét nem leli,
Panaszszal lát dolgához,
Haraggal szó1 urához.
Asztal, ágy, szék és fogas,
Mellyel tálast támogass,
Házad ékesítse,
A kancsót kerítse.
Mert ha különben lészen,
Asszony kedvet nem vészen.
Tükör házban ha nincsen,
Mellybe belé tekintsen,
Már morog magában,
Dúl, fúl haragjában.
Mert fél, hogy éri szégyen,
Ha háta félre mégyen.
Házad előtt ha tót jár,
Már ohajt, mint a tatár,
Csipkét, más egyebet,
Tudja ördög, mi ebet.
Parancsolja, hogy vegyél,
Másként veled fölcserél.
Ülő rokka unalmas,
Az ujjának ártalmas.
Pergőt kell hát venned,
A kedvét igy tenned.
Hogyha helyben nem találsz,
Biz a vásárra sétálsz.
Jaj! hát még a konyhára,
Több kell, mint a szobára.
Mert ha nincs, majd lesz per,
Nem kettő, de ezer.
Ha minden szerszámod nincs,
Bár szemébe se tekints.
A konyha légyen derék,
Mellyen térjen tál, s fazék.
A rántást és főzést,
Mosogást és sütést,
Hol kedvére tehesse,
Ételét készíthesse.
Tűzhelyen ha nincs katlan,
Az asszony irgalmatlan.
Azon ha nincsen üst,
Kedve múlik, mint a füst.
Ha nincs lánczon a bogrács,
Mindjárt azt mondják; niksz tájts.
Bögréknek, fazekaknak,
Tányéroknak, tálaknak
Hely legyen, igen jó,
Tűzhelyen vasfogó.
Lapát, dézsa, meszelő,
Sajtár, furó, reszelő.
Tekenő, szita, rosta,
Dagasztó láb, borosta,
Sürű is szükséges,
Legyen elégséges.
Hordó, veder a kutra,
Tyúkborító a sutra.
Kicsin kalán, nagy kalán,
Álljon a konyha falán.
Bors, sáfrán, szegfü, só,
Gyömbér is, ha van, jó,
Malozsa és mandola,
Ni! asszony mit gondola!?
Pemet, piszkafa, orsó
Szénvonó, túri korsó
Soha nincsen elég,
Törik, pusztul mindég,
A gazdát igy fogyasztja
Az asszony gondolatja.
Hát még bölcsőt hol veszel?
Pedig csak arra esel.
Addig ürög, forog,
Hol örül, hol morog,
Mig rengő pad nem lészen,
Arra egy bölcső készen.
De ki győzné számlálni,
Eszével feltalálni
Az asszony szükségét?
Eb a legénységét!
Ne is próbáld, mert felsülsz,
Jobb bizony csak mellé ülsz.