Megyesi Somogyi Jánosnak
| Megyesi Somogyi Jánosnak szerző: Ányos Pál |
Kiköltöztél Pestnek tündér piacáról,
Hogy hirt vigy Astrea szüz ajándékáról
Oda, hol Mártonnak bus falai állnak
S Benedek fiai angyalokká válnak.
De eddig megunván szomorú lakását,
Megtetted anyádnak keze csókolását,
Tudom, örömkönyvek folytak le képéről,
Szép jeleket vévén fia erkölcséről.
Honnyod vidéke is örömét mutattya,
Bolyongó habjait Marcal táncoltattya,
Szinén Nereides szüzek ünnepelnek,
S énekekre vidám madárkák felelnek!
Flóra a Gráciák egész táborával
Siet virágoktól szagos kosarával,
Pán nádból alkotott sipját mérsékeli
S nevedet egy zöld fa alatt énekeli.
Szóval egész térség öröm szózatokkal
Hangzik s kettőzteti hangját kőszálokkal.
Egek, hova vonnak egyszerre szemeim!
Halni kezdnek bennem majd életereim!
Egy setét temetőhellyre ragadtatok,
Hol a halandóság törvénnyébe hatok.
Mély setétség lebeg széllyel körülettem,
Csakhogy egy haldokló lámpás függ előttem,
Amellynek erőtlen világa mutattya,
Hogy itt a természet fiait sirattya!
Barátom, kit látok amottan nyugodni?
Ha sirás nélkül tudsz erről gondolkodni,
Ugy majd lerajzolom, de bus festékekkel,
Posaun s Melpomene gyászos énekekkel:
Fehér viaszt képzel érdemes orcája,
Mintha imádságát végezné, áll szája,
Elalutt szemei nyilván bizonyittyák,
Hogy éltető lelkek már nem igazittyák.
Váltásunk cimerét kócsolják ujjai,
Mellyen végeződtek bucsuzó szavai,
Páncél környékezi a többi tetemét,
S azzal bizonyittya hazája szerelmét!
Ne tovább! - - - már látom, gördülnek könyveid,
Érzékeny fellegbe borulnak szemeid!
De kérlek, mérsékeld szomoruságodat,
Halljad, miként nyujtom vigasztalásodat:
Ámbár kimult atyád az élők számából
S örök lakóhellyre röpült Izsákfából,
Mégis hideg hamvát az kecsegtetheti,
Hogy benned erkölcsit élni szemlélheti.
Elhagyom már én is e setét barlangot,
Mellybe sok árva sziv hágy jajgató hangot,
Visszatérek ismét élet piacára, -
Hogy tegyem kezemet barátom vállára.