Megmaradok virágos mezőkön
szerző: Ady Endre
Virágosak bár ma is a mezők,
Elmaradtak a híg gerjedezők
S csak a gyűlölők dűhe gyűlt meg.
Lelkendezők hangos hadja szaladt
Utánam a nevető Nap alatt,
Jó voltam nekik: dicses és bátor.
S mégis és mégis ma vagyok: Magam:
Olcsó szegődtek hadja odavan
S gyönyörüen és sokan üldöznek.
Ez a királyi: a számüzetés,
Ez a királyi: büszke megvetés,
Mikor eliszkol az olcsó gárda.
Szeretem, hogy így majdnem egyedül,
Bolond szivem még egyre hegedül
S megsokasodtak vad üldözőim.
Igy jár az ember, aki valaki,
Igy kell bátoran, szépen vallani:
Egy ál barátnál száz dühödt inkább.
Életem: vallás, gőg és szerelem
S az üvöltőket jobban szeretem.
Hizelkedő s divatra jötteknél.
Barátok múltak s én megmaradok,
Régi hibám és mégis csak adok:
Van miből és az üldözés: áldás.
Királyi, dús és mindig ugyanaz,
Megmaradtál s megmaradsz vén kamasz:
Barát sem kell s nem ijjeszt ellenség.
Amit adtam, örökség s nem divat
S addig is mig a Halál elhivat,
Magam vagyok: adó, jó s virágos.