Marguerite
szerző: Ábrányi Emil
Van egy virág. Úgy hivják: Marguerit.
Kertben, mezőkön nyájasan virít.
Nem kapja bár föl a hiú világ:
Az én szememben nincs különb virág,
Mint a szelíd, a bájos Marguerit!
Keblemre tűzöm, hogy járjon velem,
Mint hű barátom, gyöngéd mesterem.
A büszke rózsa gyorsan hervad. Ám
Az én virágom tartós, mert vidám,
Mindig vidám a bájos Marguerit!
Ha szívemen van: édes nyugalom
Lebeg körűl. Átváltozik dalom.
Nem küzd, nem gyűlöl. Dac s harag helyett
Inkább vigasztal, megnyugtat, szeret,
Mint ő, a kedves, bájos Marguerit!
Ó hányszor hittem, hogy sűlyed, merűl
Roncsolt hajóm! De érintetlenűl,
Tisztán haladtam mély fertőkön át,
Mert rám hintette mentő sugarát
Kis csillagom: a bájos Marguerit!
Ha órám üt majd és távozni kell:
Fehér csillagja hadd kisérjen el
Bús éjszakámba és ragyogja be!
Virrasszon, mint a hűség szép szeme,
Sírom fölött a bájos Marguerit!