Művész reggeli dala (Goethe, Kazinczy Ferenc fordítása)
Templomtok ím épűlve áll,
Kilencz szent szűzeim,
S e szív, mint szentek-szentje, kész
Elfogni titeket.
Midőn hajnaltt felébredek,
Víg kedvvel és heven,
Örökké-élők, ragyogva ti
Körűlem állatok.
Felétek nyúlnak karjaim,
Dallá lesz a szent hév,
S öröm zengzet lebeg vele
Lantomnak húrjain.
Oltárhoz lépek, s olvasom
Térdemre bukva le
A szent Homérnak könyveiben
Liturgiám szakát.
S midőn a zajba beviszen,
Oroszlán hőseihez,
S boszút lihegve istenfiak
Szekerzenek elő.
S hullong a ló a szekér előtt,
S ellenség és barát
Alatta s rajt’ fetrengenek –
Ő zúza le maga,
A hősfi; lángkardjával, egy
Csapassál tízezert,
Míglen viszont egy isteni
Kar őt is megkapá,
S már a máglyára száll alá,
Melyet gyújtott maga,
S az ellenség a szép testet
Piszkokkal illeti.
S egyszerre a szén lesz fegyverem,
S lakom magas falát
A vérmezőnek lángoló
Hullámai ellepik.
Elő ! Elő ! Elő ! riad
Az ellenségi zaj.
Pajzs pajzstól cseng, kardtól sisak,
S a hulltaknak halál.
Tolongok a küzdők között;
Körül fogák vitéz
Hős társai, még vitézbbek ők
Dühök könyűiben.
Fogjátok fel! vigyétek ki!
Ki, táborba vele!
Öntözzetek rá balzsamot
S könyet, halotti díszt!
S ha itt lelem magam megint,
Te vársz, kedves, reám.
Te, te, leányka, vásznamon,
S ily hő még vásznon is!
Ah ! mint nyugvál elnyúlva itt!
S epedve nézve rám!
S szememből végig szívemen
Epedt a hév ecset.
E száj, e szem látásomat
Gyönyörben úsztatá,
S mellemnek szent érzései közt
Én új isten levék.
Térj vissza, térj, s maradj meg it
E hű karok között!
S nem már küzdést, nem már csatát
Most már csak tégedet!
Te léssz szerelmem, egyetlen,
Egy ideál nekem,
Te léssz Madonna, gyermeked
Karodba zárva be.
S kergetni foglak, nympha, maj
Az erdők árnya közt;
Ne fusd a durva mellet, és
Ne a meredt fület!
Én egy erős Mars, majd veled
Elnyúlok lepleden,
S ám vonjon hálót ránk, ha kit
Szerencsém lángba hoz.