Mátyási József úrnak
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Csokonai Vitéz Mihály az örökös barátságnak szent kézfogását!
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ezért is sok hálát nyer tőlem Kecskemét,
Hogy kinek eddig is tiszteltem érdemét,
Mátyási barátom s bátyám Apollóba!
Veled ő állított legelőször szóba.
Én ugyan bár eddig veled nem is szóltam,
De hidd el, mindenkor hív tisztelőd vóltam.
Így tett barátoddá, édes hazámfia!
Egy néma, de legjobb korrespondencia.
Úgy vagyon! a kedves poéta nevezet
Fogatott szívembe legelőször kezet.
Bőlcs grófod lábánál Múzsám addig jára,
Hogy egyszer ráakad egy újabb Múzsára;
A tiéd volt, - s mindjárt előtte meghajolt,
Vetvén egy tisztelést pecsétlő kapriolt;
És mivel tetézett érdemeit látta,
Honjában, a Tisza partján túl, imádta. -
Hányszor óhajtottam, hogy szemlélhesselek,
Tiszteletem felől tudóssá tegyelek!
De hála az égnek! megvan, amit kértem,
Megvan; személyedet mivel megesmértem;
S még nem csak az, ami után sohajtoztam,
Mert ebédeltem is veled s tarókoztam. -
Pestre is egy kocsin, mint szerelmes hazánk
Hív fiai, együtt örömmel útazánk.
Azolta hány szíves beszédek valának,
Melyek szánkból, kőlcsön szívünkből folyának!
Te tudod azt, Múzsám! és te, ő Múzsája!
Mit szól e két barát és poéta szája.
Én ugyan, barátom, habár távol vagyok,
Szívemben nevednek egy darab részt hagyok,
S bár bele a gondok táborosan járnak,
Mégis ott áldozom néked, mint egy Lárnak.
A többek közt, hogy bészóltál ablakomba,
Én is jót kivántam néked; de azomba
Múzsáddal játszódván Múzsám, hamarjába
E dalocskát zengé kisded hárfájába: