Más hazába…
| Más hazába… szerző: Sárközi György |
Nem jó nékem e lomha, kialvó csillagon,
Hol sápadt zápor áztatja egyre szívem tüzét,
Hol álmosarcú ködökbe fullad
Lövellni vágyó fényességem.
Megkarmol minden szél mérges vadmacskaként,
Rámüt mint durva dorong a halavány napsugár,
A levegő is kérges tenyérrel
Símítja lelkem pókszövetjét.
Nem jó nékem itt, oly hideg és oly komor
E fekete párás, mocsárba merült világ;
Bukott angyalként, szárnyat konyítva
Borusan járom pocsolyáit.
Ó, álmodom gyakran, hogy minden csak álom itt,
Hogy álom az álom és álom az ébrenlét,
S hogy igazi boldog életemre
Egy más hazában ébredek egykor.
Túl a menny kéken boruló tengerén
Várnak reám ama szebb haza remgegő partjai,
Ott fürdik hajlós aranyhabokban
Az öröm ragyogó leánya.
Pehely kezével egykor majd ő vezet
Árnyakként szállva derüs mezők fölött,
Átsüt rajtunk a fény és könnyű
Harmat füröszti homlokunkat.
Ő lesz árkangyalom, égi szerelmesem
És amíg egymás karja között mulatunk,
Büszke magasságomból letekintek
Az elhagyott sötét világra.