Lujza, a jó feleség
szerző: Ady Endre
Lujza, a szelíd Krammerné, a nagyon jó asszonynak ez az üvegházba illő nemes, ritka plántája, egy nyári délelőttön, mintha napszúrás érte volna, elájult. Sürgönylapot, néhány németszavas sürgönylapot szorongatott, gyürt ájultan is a keze: "Férje, Krammer György, haldoklik." Lujza csak egy félóra mulva tért magához s akkor már mellette volt orvosokkal, házbeli ismerősökkel, cselédekkel együtt a fia is, Tibor. Krammerné bámulva nézte őket, egyszerre a sürgönylapot arcára csapta s így, befödött arccal jajgatott, átkozódott már rekedten:
- Tibor, egyetlen, édes fiam, Tibor haljunk meg, mink is: az apád meghalt.
Abból az ártatlan szanatóriumból, ahol Krammer volt s ahonnan a sürgönyt küldték, jött azóta újabb sürgöny is. Tibor, a nyolcesztendős, kényes, egyetlen, elkapatott fiú már tudta, miért ájult el az anyja s már elhatározta, hogy ő férfiasan fog viselkedni. Ő már az iskolában túlesett a válságon, ott találta a hír, mely befutotta már akkor az egész várost. Bömbölt egy kicsit, szaladt haza s mire hazatért, már győzedelmeskedett rajta a rosszul nevelt, nem normális, kis emberi lényecskék állati egoizmusa.
Úgy érezte Tibor, hogy most az egész város őt és az édesanyját figyeli, tehát méltóságos, fontos magatartással kell elragadni az embereket. "A papa - gondolta el Tibor - nagy ember volt, gazdag ember, népszerű, szép ember, fiatal." "Öt héttel ezelőtt idegeskedett, nyugtalankodott, sokat kiabált, goromba volt, végre is elutazott, hogy meggyógyuljon." Itt megállott Tibor okossága, de azután ismét megindult, működött, mert Tibor alapjában öregebb és okosabb volt sok húszéves ifjúnál. "A papa valami bolondság, valami kicsiség, talán valami szerelem miatt zavarodott meg s pusztította el magát." "Ilyenkor pláne kötelességünk, hogy erősek legyünk s vigasztaljuk szegény anyukát, aki gyönge teremtés."
Így gondolkozott Tibor s mikor a doktorok ágyba fektették újra és újra elaléló édesanyját, ő ült s várt egy egész kis testét elnyelő fotelben. S mikor estefelé azt hitte, hogy most már lehet beszélni, komoly, bölcs hangon szólt az anyjához:
- Tudod, anyuka, hogy erőseknek kell lennünk ilyenkor, már csak a világért is, tudod. Az bizonyos, hogy a papa meghalt, mert a szanatoriumokból így szokták ezt tudatni. A papa jó ember volt, nagy ember volt, de a halál ellen nem lehet tenni semmit. Hazahozatjuk a papa holttestét, itt temetjük el, te nem fogsz sírni, de nem feledjük el soha a papát.
Krammerné majdnem ijedten nézett a gyerekre, egészen ő volt, Krammer, a hódító és rossz, a generózus és hitvány Krammer. Lelkébe vágott egy új fájdalom: mi lesz ebből a fiúból, ha már nyolcéves korában egészen az apja?
A szelíd Lujza, aki igazán szerelmes volt az urába s meg akart halni a csapás után, szelidségében gyorsan megvidámult. Ő nem tehetett róla, ő arra született, hogy szerelmes, türelmes, jó feleség legyen. S alig győzte kihúzni a gyász köteles, ellenőrzött esztendejét, de viszont rettegett is Tibortól, aki egyszerre csak mintha az édesapja féltékeny lelkiismeretévé vált volna.
De Lujzában a feleség-hivatás volt az erősebb, Lujza bátorította magát, hogy csak nem fog egy kilenc éves gyerek akarata szerint élni. Tibor nemcsak a Krammeré, Tibor az övé is, ő szívesen áldozná föl magát Tiborért, ha kellene. De éppen Tiborért férj és apa kell a házhoz, aki egy kicsit fékezze a Tibor korai férfiasodását és gőgös Krammer-természetét. Szóval, a szelíd, jóságos Lujza a maga jóságában, szelídségében garmadával gyüjtötte az érveket, hogy ismét feleség lehessen.
Tibor abban az időben, amikor az anyja mennyasszony lett, elnémult s mintha nem is a régi Tibor lett volna. Egészen illedelmes, gyermekes gyermek lett, mintha kicserélték volna, olyan, mint egy normális kilenc éves fiú.
De az esküvő után valamivel, amikor Krammerné már nászútról visszatért Nagy Illésné volt, Tibor beszélt vele:
- Anyuka, te hamar elfelejtetted a papát, pedig ez a Nagy Illés elég utálatos ember s nem igen értelek téged. Nekünk van vagyonunk, nekem nem kell apa után más apa, te is el lehettél volna férj nélkül. Én arra nem adok semmit, hogy a fiúk az iskolában csúfolnak engem s alattomban téged is. De azt jegyezd meg, hogy az én apámat nem lett volna szabad ilyen könnyen fölcserélni.
És Tibor ezután megint elnémult, megint nem beszélt és illedelmes volt. Nagy Illést papának szólította, az iskolában nem volt kevésbé gyermek, mint évszámaihoz illett volna. De Tibor határozottan, tudatosan, matematikával számította ki a bosszú idejét és Tibor várt.
Ez a Nagy Illés nyavalyás valaki volt s hat-hét év múlva a doktorok nagyon sűrűn jártak hozzá. S a vége az lett, hogy Nagy Illés nem olyan bátor halállal, mint Krammer, de meghalt. Lujza, a szelíd, nagyon jó feleség, majdnem megtébolyodott a fájdalomtól. Meg akart halni, legalább így hitte, de azt mindenesetre elhatározta, hogy bármennyire is feleség-sorsra hivatott is, most már eltemeti ezt a hivatását is.
Pedig nem ment könnyen, gazdag volt, elég fiatal, félelmesen, de joggal jóhírű, tehát a megközelítések minden veszedelme környékezte. Lujza a szelíd, jó asszony, a jó feleségek példaképe, az örök feleség, védekezett. Ő nem akar még egyszer az élettel párbajozni, ő nem akar még egyszer boldog lenni csak azért, hogy új boldogtalanságot szerezzen.
És ekkor jött ismét Tibor, aki most már egészen, szinte kibontakozott férfiassággal, Krammer volt:
- Anyuka, te férjet fogsz választani magadnak, mert az sértés volna, hogy te egy Krammer után férjhez mégy, de egy Nagy Illést halálig gyászolsz.
És Lujza, a szelíd, a nagyon jó asszony, remegve nézett a fiára, a megelevenedett első urára s remegve, de hivatása és Tibor akarata szerint férjhez ment harmadszor is.