Lenóra

Lenóra szerző: Gottfried August Bürger, fordító: Reviczky Gyula

Lenóra virradat felé
Nehéz álombul ébredt:
"Holt vagy-e Vilmos, hűtlen-é?
Meddig remegjek érted?"
Frigyes király hadához állt
És Prágában táborba szállt
S bár irni elfogadta,
Hogy él, jelét sem adta.

Elúnva császárné s király
Hadat viselni, végre
Lecsillapult a dacz, viszály
És helyreállt a béke.
S harsány zenére dob pereg
S vidáman a dalos sereg,
Galyt tűzve fövegére,
Családi körbe tére.

És vége-hossza nem szakad
A tóduló tömegnek
S gyerek, szülő, mind ott szalad,
Egymásnak integetnek.
"Ó végre!" mond gyerek s anya,
"Üdvöz!" sok örvendő ara.
Csak a szegény Lenóra
Vár h'jába kézfogóra.

A csapaton végigfutos
Kérdezve sürgetősen;
De róla, rossz hirt, jót se hoz
Egyik jövő-menő sem.
S midőn átment a víg sereg,
S tét haját tépdeste meg
S őrülten hadonászva
A földet üti, rázza.

Éd's anyja is hozzászalad:
»Uram, segíts! mi lelte?
Jó gyermekem, türtesd magad!"
S remegve átölelte.
"Anyám! elveszve mindenem!
Egész föld semmi már nekem!
Szánalma nincs az égnek,
Óh, jaj, nekem szegénynek!"

"Jézus segíts, óh légy velünk!
Mondj lány egy miatyánkot!
Majd megsegít jó istenünk,
Megkönyörül atyánk ott!"
"Anyám, anyám, hiú remény!
Ne hidd, az isten is kemény!
Ez haszna hát imámnak?
Mér' nem maradt magának."

"Jaj, óh! imádjad az atyát,
Ki gyermekét segíti.
Szentségben adja vigaszát,
Bősz lángodat lehűti."
"Anyám, anyám, keservemet
Szentség se gyógyithatja meg!
Szentség olyat nem éltet,
Ki megveti az éltet."

"Halld lányom, hátha elfeledt
Magyar hazába' távol
S felvéve ottan új hitet,
Bünös szerelmet ápol?
Hagyd el, felejtsd, a hithagyott
Megbánja még, hogy elhagyott;
Gaz lelke más világon
Nyugalmat sose várjon."

"A veszteség csak veszteség!
Anyám, de árva lettem!
Reményt nem ád se föld, sem ég,
Jaj, minek is születtem!
Aludj' ki, húnyj el, életem,
Fogadj be, mély, sötét verem!
Szánalma nincs az égnek,
Óh, jaj nekem szegénynek!"

"Jaj, magzatoddal, szent egek!
Ne menj biród elébe!
Uram, magán kivül fecseg,
Ne tudd be bűn helyébe!
Felejtsd a bajt, mi földön ért,
Imádkozz' lelki üdvödért
És lelked igazában,
Nem lesz jegyes hijában."

"Anyám! mi nékem már az üdv?
Anyám! mi a pokolkín?
Ő nála, nála van csak üdv
S Vilmos hiján pokolkín!
Aludj' ki, húnyj el, életem,
Fogadj be, mély, sötét verem!
Ő nélküle se földön
Se túl ne leljem üdvöm!"

Igy készté vad kétségb'esés
Egész testén remegni
És vakmerően istennel és
Irgalmával perelni.
Keblét vérig roncsolta szét
És törte, törte két kezét,
A míg a néma égbolt
Csillagborítva nem volt.

És hallga! kün nagy trapraprap!
És mintha ló kaparna;
S csörögve egy lovas lecsap.
Lépcső van ott s a karfa.
És hallga! ki csöndíte kint?
Halkal, kicsit, csiling! csiling!
S majd érthetőn e szózat
A bolthajtáson áthat:

"Hamar, hej! Nyiss kaput, babám!
Alszol-e, vagy virasztasz?
Hogyan vagy és gondolsz-e rám?
Nevetsz-e vagy siratgatsz?"
"Te vagy?... Ily késő éjjelen?...
Zokogtam érted szüntelen,
Mit kelle elviselnem!...
De hogy' jövél, szerelmem?"

"Nem nyergelünk csak éjszakán,
Csehországból ügettem.
Érted jövék, kedves babám,
Megyünk ma mind a ketten!«
»Ah Vilmos, elsőbb jer be csak!
Sövényt zúgó szél szárnya csap,
Szelet, fagyot, szerelmem,
Feledni fogsz ölemben!"

"Hagyd zúgni, csapni, jer hamar
Hadd zúgjon a sövényen!
Sarkantyu csörg, lovam kapar,
Nincs késni engedélyem.
Siess, ugorj', kösd fel ruhád',
Hamar mögém s karolj csak át!
Száz mérföldet befutni,
Ma kell nászágyba jutni."

"Ah, száz mérföldön át ma még
A nászi ágyba vinnél?
Halld! a harang zúg, hallga még...
S az óra tizenegynél."
"Imitt, imott! a hold velünk,
Mi és a holt gyorsan megyünk.
Fogadj, ma czélt találunk
S ketten nászágyba' hálunk". -

»Vaj' merre van hálószobád
És nászi ágyad ebbe'?«
"Távol... kicsiny... hűs, nyugtot ád!...
Hat deszka két kisebbel!« -
"S van ott helyem?" - "Neked s nekem:
Hamar, lovamra, kedvesem!
A násznép vár arámra
Nyitott kis kamarámba'!"

A lány egyet ugorva hát
Szökött a paripára;
Füzvén két líliomkarát
Lovagjának nyakába.
S port rúgva mint a szélroham
Futnak, velük föld, ég rohan,
Hogy ló, lovas zihálnak,
Kő-kova szikrát hánynak.

És jobbra-balra és körül
A tárgyak jönnek, tünnek,
Hegy-völgy, erdő, mező röpül,
A hídak dübörögnek.
»A hold világa, nézd, mi szép...
Igy száguld a halotti nép.
Félsz rózsám a halottul?« -
- "Nem, nem; de hagyd halottul."

Mi cseng? mi kong? ki énekel?...
Várjuk mit röpkedének?...
"A testet hadd temessük el"
Szól a halottas ének.
S közelg egy éji gyászsereg,
Koporsó, gyászpad van velek.
A dal olyan valóban,
Mint brekegés a tóban.

"Éjfél után hantoljatok
Gyászhang, harang szavára!
Ifjú arámmal vágtatok
A nászi lakomára!...
Egyházfi, hozd a kart; jövel
S a nászi dalt dörmögjed el!
Pap, jöszte, ágyba vágyunk
S csak áldásodra várunk!"

Csitt dal, dana... Pad eltünik...
Engedt parancs szavának
És lótva-futva követik
Nyomát a paripának.
S port rúgva mint a szélroham
Futnak, velük föld, ég rohan,
Hogy ló, lovas zihálnak,
Kő-kova szikrát hánynak.

És jobbra tünt és balra tünt
Fa, róna hegytetővel.
És balra, jobb- s meg' balra tünt
Falú, város mezővel.
"A hold világa, nézd, mi szép...
Igy száguld a halotti nép.
Félsz rózsám a halottul?«
- »Nem, nem; de hagyd halottul."

Ni ott; ni a vesztőhelyen,
Kerék körül forogva,
A félhomályba' megjelen
Egy nép, mint árny inogva.
"Csak ide, ide! lenge nép!
Kövesd lovam', te csőcselék!
S alunni ha ledültünk,
Tánczolj vigan körültünk."

S az éji nép, huss! nyöszörög
Suhogva, zúgva hátul,
Mint száraz, sárga galy zörög
Bokron, ha vált a fátul.
S port rúgva mint a szélroham
Futnak, velük föld, ég rohan,
Hogy ló, lovas zihálnak,
Kő-kova szikrát hánynak.

Hogy' fut a holdsütötte tér,
Hegy, róna hogy' tünék el!
Repül mit csak a szem beér,
A csillagok az éggel!
"A hold világa, nézd, mi szép...
Igy száguld a halotti nép.
Félsz rózsám a halottul?«
- »Nem, nem; de hagyd halottul."

"Pej! hallom a kakas szavát...
A homok is fogyóban...
Hajnalt orontok, éj lejárt,
Szaladj pej vágtatóbban!
Czélunkat értük... végezénk!
Az ágy kitárul már felénk!
Lám, gyors a holt futása!
Czélunk ez, bárki lássa!«

Eresztett gyeplővel legott
Vasrács elébe futnak.
Vesszősuhintás felnyitott
Reteszt, zárt; ott bejutnak.
S az ajtószárny nyikorgva nyil
Sirhantokon megy, mint a nyil,
Útjok s a hold sugára
Sírkőre süt s fejfára.

Nini! egy pillanat se múl,
S jujh! rémesen, csudásan
Lovas ruhája szertehúll,
Mint tapló korhadásban;
S üstöktelen, czibaktalan
Lesz koponyája hajtalan;
Csontváz porond órával,
Vigyorgó váz kaszával.

Pej fú, ágaskodik vadúl,
Tüz, szikra jön belűle;
S alattok, pillanat se múl,
Eltűnt, alámerűle.
Üvöltés a magasba' fent,
Nyöszörgés a sirokba' lent.
Lenóra borzadozva
Küzd, halni még habozva.

Holdfénybe' most a szellemek
Egymást körülkarolva
Sebes körtánczba' lejtenek,
Suhogva és dalolva.
»Halálig tűrd keservedet!
Úristen ellen nincs pered!
Már túladál a testen,
Irgassa lelked isten!"