Legenda az úr-zsiványról

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Legenda az úr-zsiványról
szerző: Ady Endre
Világ, 1914. február 22.

Nagy, száraz testét föltaszítja,
Melyben beteg ingerek élnek.
Fajtája és lakája romlott
S hozsánnát zeng neki:
Ez a Férfiú, ez a szittya.

Így találta meg ez a nemzet
Mindig a maga megváltóját,
Így: vesztve önös hóbortokba
Felejtette magát
S élt mindig úgy, mint másnak tetszett.

Kár, kár, de talán kiheverjük:
Kihevertünk sok martalócot:
Van valami ebben a földben,
Mi mégis összeköt
S az úr-zsiványt majd együtt verjük.

Most áll, ágál, prüszköl, parancsol
S táborunk új, szedett és félénk
S hogy ez a Jövő, ő nem látja:
Oh, hályogos szemek,
Kikben a Mult lőréket pancsol.

-----------------------------

Nagy, száraz testét föltaszítja
És ez a gémberedett ország,
Míg a maga erejéhez jut,
Egy csöppet hisz neki
S aztán - hólyag volt - fölhasítja.