Lear király/Negyedik felvonás, 4. szín
Ugyanott. Tábor Cordelia, az orvos, katonák jőnek
CORDELIA
Ah, ő az! Éppen most ment erre el,
Őrülten, mint a feldúlt tengerek,
Fennhangon énekelvén s koszorúja,
Vadfüstikék, tikhúr, bogáncs, bürök,
Kakukvirág, konkoly s minden, mi gyom
Az éltető gabonák közt terem.
Egy század menjen érte, kutassa át
Holdankint a magasranőtt vetést,
És hozza őt előnkbe.
Egy tiszt el.
A tudomány
Mit képes tenni, elrabolt eszét
hogy visszaadja? ki rajta segítni bír,
Jutalmul kapja minden kincsemet.
ORVOS
Van eszköz, asszonyom. Legelső
Természetes dajkánk, a nyúgalom,
Mit nélkülöz. De van bőven ható
Füvünk azt visszahozni, s erejök
Képes bezárni a bánat szemét.
CORDELIA
Ti szent csodák, s minden fel nem fedett
Erői a földnek, sarjadjatok fel
Könnyűimen, hogy enyhet és segélyt
Nyújthassatok szegény jó betegemnek! -
Keressétek, míg féktelen dühe
Fel nem dulandja éltét, mely magát
Vezetni nem képes. (Hírnök jő)
HÍRNÖK
Asszonyom!
Újságot hoztam. A brit hadsereg
Útban van erre.
CORDELIA
Azt előbb tudók már,
S mert vártuk, el vagyunk készülve rá.
Ó, kedves, jó atyám, ez a te ügyed,
Miért most síkra szállok. A hatalmas
Frankhon megszánta búmat s szüntelen
Esdő könyűimet. Nem felfuvalkodás,
Mi harcra inditott, de vonzalom,
Hő vonzalom s szegény atyám joga.
Ó, vajha már láthatnám s hallanám őt.
Hírnök jő