Lear király/Első felvonás, 1. szín

A Wikiforrásból
← Lear király/SzemélyekLear király
szerző: William Shakespeare, fordító: Vörösmarty Mihály
Első felvonás, 1. szín
Első felvonás, 2. szín →

Kent, Gloster, Edmund jőnek
Udvari terem Lear király palotájában

KENT

Úgy hittem, a király inkább kedveli Alban herceget, mint Cornwallt.

GLOSTER

Nekünk is mindig úgy tetszett; de most az ország felosztásánál ki nem vehető, melyik fejedelmet becsüli inkább; mert az egyenlőség úgy ki van mérve, hogy maga a szigor sem tehet választást osztályrészeik közt.

KENT

Nem a te fiad az, Mylord?

GLOSTER

Nevelése, sir, rovásomra történt. Annyiszor pirultam elismerni, hogy most már elég orcátlanul teszem.

KENT

Nem foghatlak meg.

GLOSTER

De igen ezen fickó anyja, mert domborúvá lőn, és valóban, sir, előbb volt fia a bölcsője, mint férje az ágya számára. Orrontod a hibát?

KENT

Miután az eredmény ily derék, nem kívánhatom nem történtnek a hibát.

GLOSTER

Egyébiránt, sir, nekem törvényes fiam is van, valami egy évvel idősebb ennél; de mindamellett nem kedvesb előttem, ámbár ez a gazkölyök egy kissé mohón jött a világba, mielőtt hítták volna. De anyja szép volt; jó mulatság volt összecsapnunk a gyereket, s a kurafit végre is el kell fogadnom. Ismered ezen nemes urat, Edmund?

EDMUND

Nem, Mylord.

GLOSTER

Kent lord. Úgy tekintsd ezentúl, mint tisztelt barátomat.

EDMUND

Szolgálatjára nagyságodnak.

KENT

Kell hogy szeresselek, s rajta leszek, hogy jobban ismerjük egymást.

EDMUND

S én, sir, törekedni fogok, hogy azt megérdemeljem.

GLOSTER

Külföldön volt vagy kilenc évig, s ismét mennie kell. - A király jön!

Harsonaszó Lear, Cornwall, Alban, Goneril, Regan, Cordelia s kíséret jőnek

LEAR

Gloster! menj, hídd elő Frankhon s Burgund urait.

GLOSTER

Tüstént, felség.

Gloster és Edmund el

LEAR

Azalatt kimondjuk rejtett szándokunkat.
Adjátok a térképet. Tudnotok kell,
Hogy országunkat három részre osztók
S erős szándékunk minden gondot és bajt
Lerázni agg korunkról, általadván
Ifjabb erőknek, míg magunk tehertől
Menten mászunk a sír felé. Fiunk,
Cornwall, és nem kevésbé szeretett
Fiunk, Alban, ez órában szilárd
Akaratunk lányaink jegydíjait
Külön kiszabni, hogy jövő viszálynak
Már most elejét vegyük. Két fejedelem,
Burgund- és Frankhon, nagy vetélkedők
Legifjabbik lányom szerelmeért,
Rég udvarolnak házunknál, s nekik most
Választ kell adnunk. Szóljatok, leányim,
Minthogy mi most le akarunk mondani
A trón és az ország gondjairól
S jövedelmiről. Mondjuk hát: melyitek
Szeret leginkább, hogy legfőbb kegyünket
Érdem szerint adhassuk. Goneril,
Elsőszülöttünk, szólj először.

GONERIL
                          Én, sir,
Jobban szeretlek, mint kimondható,
Drágább vagy előttem, mint szemem világa,
Tér és szabadság s minden, ami ritka,
Dús és becses. Szeretlek nem kevésbé
Egy épség-, kellem-, szépség- és becsűlet-
Áldotta életnél; mint valaha
Gyermek szeretett s imádva volt apa;
Szeretettel, melyhez a szó üres,
A lélegzet szegény. Szeretlek úgy,
Hogy annak módja és határa nincs.

CORDELIA
(félre)
Cordelia mit tegyen? Hallgat s szeret.

LEAR

E két vonal közt mind e tartomány,
Ez árnyas erdők, dús mezők, e tágas
Legelők és bővizű folyamok
Urává teszlek: Alban és a te
Utódaidnak légyen öröke.
Mit mond most második leányunk,
A drága Regan, Cornwall nője? Szólj!

REGAN

Egy ércből szerkesztve nénémmel én
Méltónak tartom hozzá magamat.
És úgy találom igaz szivem szerint,
Hogy ő saját érzelmimet nevezte meg,
Csakhogy nem egészen: minden más örömnek,
Mit az érzékek legdúsabb tára nyújt,
Én ellenéül vallom magamat,
S csupán boldognak felséged iránti
Szeretetemben.

CORDELIA
(félre) Szegény Cordelia!
És mégsem az, mert szívem gazdagabb,
Mint nyelvem: abban bizonyos vagyok.

LEAR

Szép országunknak e bő harmada
Neked s utódidnak jut örökül,
Térségre, bájra, becsre Goneril
Részénél nem csekélyebb. S most örömünk,
- Végső, de nem utolsó - te, kinek
Ifjú szerelmeért Burgund teje
S Frankhon bora versengve küzdenek,
Mit szólsz te, hogy szerezz egy harmadot,
Dúsabbat, mint testvéridé? Beszélj!

CORDELIA

Semmit, Mylord.

LEAR
              Semmit?

CORDELIA
                      Semmit.

LEAR

Még egyszer szólj; a semmiből mi sem lesz.

CORDELIA

Boldogtalan én! ki számhoz nem birom
Emelni szívemet. Szeretem fölségedet
Tisztem szerint, sem többé, sem kevésbé.

LEAR

Hogyhogy, Cordelia? jobbítsd szavaidat,
Nehogy szerencsédet megrontsa.

CORDELIA
                              Jó uram!
Nemzőm vagy, fölneveltél és szerettél.
A tartozást én úgy rovom le, mint
Illik s méltó: szeretlek, engedelmes
Vagyok, tisztellek mindenek fölött.
Mért mentek férjhez nénéim, ha mondják,
Hogy csak téged szeretnek? És ha egykor
Tán férjhez mennék, akkor az, kivel
Jegyet váltottam, bírni fogja fél
Szerelmem, gondom s tartozásomat.
Úgy, mint nénéim, hogy csupán atyámat
Szeressem, férjhez nem megyek.

LEAR
                              De hát
Szived szerint szólsz?

CORDELIA
                    Úgy én, jó uram!

LEAR

Oly ifju s oly szivetlen.

CORDELIA
                      Ifju s oly
Őszinte csak, Mylord.

LEAR
                    Legyen tehát:
Őszinteséged vedd jegypénzedül;
Mert esküszöm a nap szent sugárzatára,
Hecate rejtelmeire és az éjre,
A bolygók minden működésire,
Mik által élünk s lenni megszününk:
Az atyai gondot ím, megtagadom,
A vérrokonság minden jogait.
Légy szívemtől örökre idegen.
A durva scytha, vagy ki gyermekét
Emészti föl, étvágyát csillapítni,
Csak úgy legyen velem rokon, csak úgy
Segítve, szánva, mint te - volt leányom!

KENT

Ó, jó uram -

LEAR
            Békével, Kent, ne jöjj
A sárkány és haragja közé. Leginkább
Szerettem őt, s szelíd dajkálatára
Reméltem bízni végső napjaim.
Cordeliához
El innen! menj szemem elől! - Úgy legyen
Nyugalmam a sír, mint most leveszem
Az atyai gondot róla. - Jöjjenek
A frank s burgund. Ki mozdul? Ím, e harmadot,
Cornwall s Alban! vessétek két leányom
Jegybirtokához. Házasítsa ki
Emezt a dölyf, mit nyíltságnak nevez.
Most kettőtöknek adjuk a hatalmat,
Előjogot s mind a hasznot, mi a
Felséghez tartozik. Magunk havonkint,
Fenntartva száz legényt, kiket ti fogtok
Ellátni, nálatok veszünk lakást
Felváltva, sorban. Mi csak a királyi
Címet tartjuk meg s járulékait.
Jövedelmek, uralkodás s a végrehajtó
Hatalom legyen tietek, kedves fiaim!
Minek jeléül, ím, e koronán
Osztozzatok.

KENT
            Fejedelmi Lear,
Kit mint királyom tisztelék, szerettem
Atyám gyanánt, s mint gazdámat követtem,
S imámba zártam mint nagy pártfogómat -

LEAR

Feszült a húr, szaladj a nyíl elől.

KENT

Csak jöjjön bízvást, hogy szivem körébe
Fúrjon hegyével. Kent legyen goromba,
Ha Lear őrjöng. Vén ember, mit cselekszel?
Hiszed, hogy a kötelesség szólni nem mer,
Midőn a hatalmat a hizelkedésnek
Bókolni látja? Hol dőre lett a fölség,
Ott a becsület nyiltsággal tartozik.
Vond vissza végzésed, hozd helyre tüstént
Legjobb belátásod szerint ez undok
Elhirtelenkedést. Éltem reá!
Hogy ifjabb leányod nem szeret kevésbé,
S nem is mind léha szív, kinek halk szózatát
Nem veri vissza a kongó üresség.

LEAR

Ne többet, életedre!

KENT
                  Éltem eddig is csak
Zálognak tartám ellenségeid
Számára, s most, midőn saját
Megmentésed forog fenn, föl merem
Áldozni érted.

LEAR
             El szemeim elől!

KENT

Láss jobban, Lear; engedd, hogy én legyek
Szemed világa.

LEAR

Apollóra mondom, -

KENT
                   Apollóra hát, király,
Hiába hívod istenségidet.

LEAR
                       Ó, pártütő jobbágy!
Kardjára teszi kezét

ALBAN és CORDELIA
Bocsáss meg, drága felség!

KENT

Tedd, öld meg az orvost, s a rossz nyavalyának
Juttasd a díjt. - Határzatod
Vedd vissza, vagy mig a szó torkomon
Kiférhet, azt mondom: rosszúl tevél.

LEAR

Hallgass meg, hitszegő!
Hűbérencem ki vagy, hallgass meg engem.
Minthogy te minket esküt szegni késztél
(Mit eddig tenni nem merénk) s kihívó
Gőggel hatalmunk s végzésünk között
Utunkat álltad, (mit sem helyzetünk,
Sem vérünk el nem tűrhete) hogy hatalmunk
Csorbát ne szenvedjen, meg kell lakolnod:
Ím, öt napot hagyunk, hogy magadat
Ellásd világi baj s szükségek ellen,
Hatodikat rá, hogy gyűlölt hátadat
Országunknak fordítsd, a tizedik
Napon, ha számüzött fejed itt találják,
A perc halálod. El innen. Jupiterre!
Ez visszavonhatatlan.

KENT

Isten veled, király! Mig így cselekszel:
Künn a szabadság, itt a számüzés.
Cordeliához
Az istenek ójanak meg, drága szűz,
Ki jogosan érzesz s oly bölcsen beszélsz.
Gonerilhez s Reganhoz
S ti, amint szóltok, úgy cselekedjetek,
Hogy jó eredményt szüljön a kegyes szó.
S igy, ó, fejedelmek, Kent bucsút veszen,
S öreg lábakkal új országba megy.
El

Harsonaszó, Gloster visszajő Burgund és Franciaország fejedelmeivel és kísérettel

GLOSTER

Ím, nagyságos király:
Burgund és Frankhon fejedelmei.

LEAR

Először is tehozzád fordulunk,
Burgund fejedelme, aki e királlyal
Kérője voltál lányunknak. Mi volna
A legkevesb, mit jegyben kérsz vele,
Különben felhagyván a mátkasággal?

BURGUND

Magas királyi felség! többet én
Ajánlatodnál nem követelek,
Sem fenséged kevesbet adni nem fog.

LEAR

Nemes Burgund, mi úgy tartottuk őt,
Mig előttünk kedves volt. Most ára csökkent:
Itt áll, sir. És ha bármi a kevésből,
Mi benne értéknek mutatkozik,
Vagy mindaz bár, megtoldva haragunkkal
És semmi mással, képes kedvedet
Megnyerni: ím, itt áll, tiéd.

BURGUND

Így nem tudok felelni.

LEAR
                              Sir,
Amilyen gyarló és barátlan, új
Leányunk a gyülölségben, kinek
Jegypénze átkunk, s tőlünk idegen
Szent eskü által, így mint van, veszed
Vagy itthagyod?

BURGUND
               Felséges úr, bocsáss meg,
Ily feltétellel nem választhatok.

LEAR

Úgy hagyd őt, sir. Mert a hatalomra,
Mely megteremtett, minden vagyonát
Elődbe tártam!
A francia királyhoz
                   És te, nagy király?
Nem akarnék vonzalmadtól annyira
Eltérni, hogy téged, hol gyűlölök,
Ott párosítsalak. Kérlek tehát,
Fordítsd szerelmed méltóbb tárgy felé,
Mint e nyomorult, kit elfogadni csaknem
Pirúl a természet.

FRANK
                Ez rendkívüli,
Hogy az, ki legkedvesb volt csak imént,
Dicséretednek tárgya, balzsama
Agg napjaidnak, legdrágább s becsesb,
Egy perc alatt oly szörnyet vétkezett,
Mi kedvezésid annyi jeleit
Lefosztja róla. Vétsége, úgy hiszem,
Oly nagy lehet s természetellenes, hogy
Vagy ő a szörny, vagy korábban hirdetett
Hajlandóságod jön gyanú alá.
Mit róla hinnem oly hit kellene,
Melyet csoda nélkül az ész soha
Belém nem olthat.

CORDELIA

Mégis kérem fölségedet (mivel
Nyelvem nem elég beszédes és sima
Cél nélkül szólni, mert én, amit jót
Szándékozom, szó nélkül megteszem),
Tudassa fölséged, hogy nem sötét
Bűnfolt, gyilkosság vagy hivalkodás,
Tisztátlan élet vagy tán becstelenség
Az, ami jóakaratától s kegyétől
Megfoszta engem, és csupán hiánya
Annak, mi által gazdagabb vagyok,
Mert telhetetlen nyelvem és szemem nincs,
Minek én örűlök, bár nem bírva azt,
Kiesém kegyeidből.

LEAR
                  Jobb lett volna: nem
Születned, mint nekem jobban nem tetszened.

FRANK

Csak ennyi hát? természet lassusága,
Mely vágya tetteit nem mondja el,
Noha megtenni kész? - Burgund ura,
Mit szólasz a hölgyhöz? A szerelem
Csak úgy szerelem, ha nem zavarjuk össze
Tekintetekkel, melyek a valódi
Ponton kivűl esnek. Kivánod? Ő
Magában is jegykincs.

BURGUND
                    Felséges úr!
Add át a részt, mit önként megigértél,
És én tüstént kezet nyújtok neki,
Mint Burgund asszonyának.

LEAR

Semmit, megesküvém s szilárd vagyok.

BURGUND

Sajnállak, hogy ki elvesztéd atyádat,
Most férjet vesztesz.

CORDELIA
                  Békesség vele!
Burgund szerelme kincseket vadász,
Én nője nem leszek.

FRANK
                   Gyönyörű Cordelia,
Ki szegényül legdúsabb vagy, elhagyottan
Legfeltünőbb, s utáltan legszerettebb!
Téged s erényid elfoglallak itt,
Szabadjon fölvennem, mit eldobának.
Ó, istenek! istenek! mily különös,
Hogy a hidegség, mely téged lenéz,
Szerelmem lángzó tiszteletre gyújtja.
Jegydíjtalan lányod, király, kit a sors
Hozzám vetett, királyném lesz, királyné
Népem s a szép Frankhon felett, vizes
Burgund valamennyi hercege képtelen
Megvenni tőlem e dicsértelen,
De drága hölgyet. Szép Cordelia!
Végy búcsut tőlök, ámbár nem szerettek.
A vesztett ittért jobb másholt nyerendesz.

LEAR

Vidd őt, király, legyen tied, nekünk
Nem lányunk és ne is jöjjön soha
Többé szemünk elé. - Most menj tova,
Kegyünktől elszakadtan, nem szeretve
S áldatlanúl. - Nemes Burgund, jerünk.

Harsonaszó, Lear, Burgund, Cornwall, Alban, Gloster s a kíséret el

FRANK

Bucsúzz nővéreidtől.

CORDELIA

Atyámnak drága gyöngyei, nedvesült
Szemmel hagy el Cordelia. Jól tudom,
Mik vagytok; s mint testvér, igaz nevén
Hibátokat nevezni nem fogom.
Atyámmal bánjatok jól: megdicsért
Jó szívetekre bízom. Ó, ha még kegyében
Volnék, jobb helyre vágynám tenni őt.
Isten veletek.

REGAN
            Ne oktass tiszteinkre.

GONERIL

Urad kedvében járj, ki a szerencse
Koldúskenyeréhez juttatott. Dacoltál:
Ezen hibádért most méltán lakolsz.

CORDELIA

Mit a csel rejt, kifejti az idő.
A képmutató kudarcot vall utóbb.
Szerencse veletek.

FRANK
                 Jer, szép Cordeliám.

Cordelia s a francia király elmennek

GONERIL

Sok mondanivalóm van, testvér, mi kettőnket legközelebbről érdekel. Úgy gondolom, atyánk az éjszaka távozik.

REGAN

Bizonyosan, éspedig veled, a jövő hónapban hozzánk jő.

GONERIL

Láthatod, agg kora tele változékonysággal; efelől nem csekély tapasztalást vehettünk éppen most. Nővérünket mindig legjobban szerette, s mely nyomorú ok miatt taszította most el magától. Ez mégis igen feltűnő.

REGAN

Korának gyöngesége. Egyébiránt ő magát is örökké csak fölületesen ismerte.

GONERIL

Legjobb, legépebb életkora is csupa meggondolatlanság volt. Mindig készen lehetünk rá, hogy éreztetni fogja velünk nemcsak egy rég megrögzött életszokás gyarlóságait, hanem ezenfölül mindazon korlátlan szeszélyeket, mik a gyenge s mogorva vénséggel együtt járnak.

REGAN

Megérjük, hogy több ily váratlan kitörései lesznek, mint most Kent száműzése volt.

GONERIL

Továbbá a búcsúvétel bókja közte s a francia király között! Kérlek, tartsunk össze, ha atyánk ily szeszélyekben mutatja ki tekintélyét; ez utóbbi lemondása is csak szégyenünkre válik.

REGAN

Majd beszéljünk róla.

GONERIL

Kell tennünk valamit, mégpedig hevenyében.

Mindketten elmennek