Lócsere
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Hol vagy most, Pégaze! amely, mint az árnyék-ölelő
Képzelődés érthetetlen hangokon adja elő,
Szárnyas ló vagy s a bérceket és magas kősziklákat
Megtetéző szárnyaidon hordod a poétákat.
Mely egy percbe előállasz vickándozva, mint a ló,
Mihelyt nagy fennyen kettyeget hozzád egy rongyos dalló.
És egy percbe odarántod, ahová parancsolja,
Ha negédes dühödtébe egy-két versét mormolja.
Te, ki ingyen hozod, viszed amaz ingyenélőket
S passus nélkűl országokon keresztűl teszed őket;
Plutóné ágyasházáig most lekalyimpáztatod,
Majd a csillagokon felűl felmongolfíroztatod:
Hol vagy most, Pégaze! mondom, állj ide az udvarra,
Vígy el engem, ha tovább nem, legalább Nádudvarra.
Mert nem kapok egy szárnyatlan lovacskát is Karcagon,
Noha elég nyerít itten a kúnsági pallagon.
Igazán hogy nincs Helikon-hegye ezen határnak,
Mert itt a szegény poéták a magok lován járnak.
Te jőjj hát elő, szárnyas ló, te vigyél haza engem,
Hogy majd ha szárnyas hátadon a levegőt kerengem
És meglátom a kún bírót szárnyatlan lovon menni,
Előtte a kalapom se méltóztassam levenni.
Tudom, hogy ha a kún banya meglát, tehenet fejet
S a garaboncás deáknak önként fog adni tejet.
Jövel, óh szárnyas Pégaze! Végy fel egy múzsák-fiát,
Ki nem a poétás főben kikoholt utopiát,
Nem Parnassust avagy Tempét akar rajtad bejárni,
Hanem Debrecenbe készűl, hol rég kívánják várni.
Csak a Veres-toronyig vígy, csak addig, óh, Pégaze!
Te is hipp-hopp hírivel jársz, óh Pégaze, igaz-e?
Jövel! még egyszer szóllítlak. ─ De nem felelsz szavamra,
Jaj, a poétaság mellett rászorúlok lábamra.
Vagy én poéta nem vagyok, vagy azok hazudtanak,
Kik poéta-fővel néked szárnyat s lételt adtanak.
Úgy van! én lemondok rólad. Ebnek kellesz, nem nekem,
Ha már csak Nádudvarig se csalhat el az énekem.
Eladlak.Most úgyis a ló becses, kell a remonda;
Ki magánál nagyobb urat tart lovának, bolond a'.
Majd ha egy magyar huszár húz farkadra farmatringot,
Nem versre, hanem attára porcogtatod a fingot. ─
De mégsem adom el őtet. Menjen inkább cserére:
Jusson osztán akár magyar, akár cigány kezére!
Még a nyári vásár úgyis rám nézve soká esik,
Ej, a szárnyas lovat vásár nélkűl is megkeresik.
Nohát becsűletreméltó kúnsági uraimék,
Mondják meg, hogy aki lovat szeretne cserélni, mék?
Derék ló ez, amit adok. Homerus is ezen járt,
Hogy vénecske, az egy szárnyas lóba nem tesz semmi kárt,
Nem kell ennek sem zabola, sem kantárszár soha is,
Kengyel és sarkantyú nélkűl mindent megtesz maga is.
Éjjel, nappal, hegyen-vőlgyön, vízen egyaránt megyen,
Széllel élvén, nem kell róla gondolkodni, mit egyen.
Egy jó lóért elcserélem, vagy ha nem jó is nagyon,
Semmi! csak azt adják kentek, ami kenteknek vagyon.
Nem bánom én, legyen sánta, félszemű avagy görbe,
Csak a lábát tudja bírni s ne ejtsen a gödörbe.