A lap feldolgozottságának foka

Lánc-csörgés

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lánc-csörgés
szerző: Ábrányi Emil

Reng a kastély fala, tornya,
Megrengeti a tivornya,
Van kelete lánynak, bornak...
Nagy a kedve a bitornak!

Szíve sötét, láng a képe,
Serleget kap a kezébe,
S mikor éjfélt ver az óra,
Nagyot iszik a bakóra.

Borral, gőggel tele s teli,
Udvaroncit üti-veri,
Azután bősz szeme zárúl: -
Lehanyatlik trónusárúl.

Visszafojtva lélegzetét
Áll a rémült, sáppadt cseléd;
Zene szűnik... hang se rezzen;
Ott elalszik szörnyű csendben.

Egyszerre... Hej! Mi csörög ott?
Mi sír, mi búg, mi zörög ott?
Megcsörren a néma csarnok,
S fölriad a kábult zsarnok.

Dühös ajkán szitok fakad:
"Ide hozzák a rabokat?
Halál arra, aki tette!"
Roppant csönd van körülötte.

Láncos rabot nem lát senkit.
"Hát ki az? Hát ki feszeng itt?
Ki az, aki felzörgetett?
A fülembe ki csörgetett?"

Odaállnak rendbe, sorba,
Mozdulatlan nagy csoportba,
Tapogatja mindegyiket...
- "Nem halljátok?... A sok siket!"

"Bizonyosan oda kint jár
A gaz kölyök! Nosza, mindjár'!
Ki! Utána!..." - Messze tájon
Csak a szél nyög, sírva, fájón.

"Nincsen ott...? Hah! akkor ott van
A falak közt, nagy titokban!
Onnan hallom sírni, ríni!
Szét kell hányni, szétfeszítni!"

Szakadoz, dől, reped, omlik.
Cifra márvány pattog, bomlik.
- ""Uram, itt nincs! Hallod-e még?"" -
Csak forgatja véres szemét.

"Vezessetek a szobámba!"
Befekszik a bíbor-ágyba,
Takaródzik görcsös kézzel,
De a lánc sír, halk nyögéssel.

Fenn a légben, mintha nessze
Búgna távol, zúgna messze...
Tele búval, tele jajjal
Tele hangos, mély sohajjal.

Millió lánc apró szeme
Mintha együtt kesergene,
Összesírna, összepengne,
Láthatatlan' bongna, csengne.

Néz a légbe őrűlt szemmel,
Azután vad gyötrelemmel
Számon kéri az Istentűl!...
De a lánc sír, egyre csendűl.

- "Soha!... Soha! El nem hallgat!... -"
Iszonyúan megy a falnak,
Belevágja torzult fejét,
Szétloccsantja agyvelejét.

Száll az űrben rémes árnya,
De a csörgés megy utána,
Pokolig le, fel az égig,
Az kiséri végig, végig!...

Fel az égig, onnan vissza,
Mindenünnen kitaszitva
Iramodik keseredve
Végtelenből végtelenbe.

Végtelenből végtelenbe
Megy utána bongva-csengve
A bilincsek kínos jajja...
Mindörökre hallja. - hallja!...