Klári néni
szerző: Reviczky Gyula
Én nem tudom - sóhajt Klári néni, -
Mire venni, mi dologra vélni,
Hogy most mindent megváltozva látok:
Magamat és az egész világot.
Ha az ajtón csinos urfi jön bé:
Nem szökik a vér arczomba többé,
És ha csókrul olvasok regényben:
Nem kezd mindjárt csiklandozni vérem.
Hogy változik, hogy fordul az élet!
Megváltozott bennem is a lélek,
Hangos vígság csak terhemre válik
S szivem csendre, nem bálokra vágyik.
Jobban illik a konyhába' lennem,
Mint forognom fényes bálteremben.
Úgy se nékem hegedűlnek ottan,
Mint régente, fiatal koromban.
Nem is tudom, én változtam-é meg,
Vagy a nap lett hidegebb, sötétebb?
Csak azt tudom, érzem, hogy a rózsa
Nem nekem nyit - húsz esztendő óta.
Az udvarlók hízelgő beszéde
Rég elhangzott; - vége, vége, vége!
Férfit látva, nem tüzel az arczom,
S éjjel mást nem művelek, csak - alszom.