A lap feldolgozottságának foka

Kiszáradt forrás előtt

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kiszáradt forrás előtt
szerző: Ábrányi Emil



Kiszáradt forrás!... Egykor te benned
Szelíd zsongású hullám szökelt.
Omló vizednek játszó futása
Virágos útra csapongva kelt.

Az erdő gíme eljárt te hozzád,
Itatva benned kicsinyeit...
Sebét elhozta s patakzó könnyel
Táplálva téged, megmosta itt.

Pásztor leányka, amint hajnalnál
Üdébben járkál s eltévelyeg:
Ártatlan báját szűz ámulattal
Először benned csodálta meg.

Édes tavaszhoz szokott madár-raj
Ivott belőled, ha jött, ha ment,
S amit tudott dalt, mind elcsevegte,
Partod smaragdján amíg pihent.

Te rajtad függött hű nefelejcsek
Beléd mélázó kis kék szeme.
Ó mily szökellő, mily tiszta voltál
Égnek, virágnak szép tükre te!

Most vége, vége! Kiszáradt! Vége!
Csak medre van meg, - bús, néma kör,
Mely úgy mered rám, kopár-siváran,
Mint egy kiégett, holt szemgödör.

Hová enyésztél kis játszi forrás?
Hát kergetődző pajkos vized,
Örök vígságod, bohó szökésed,
Nyájas zsongásod: - mind elveszett?

Mind, mind, örökre! S nem hozza vissza
Kedves folyását többé misem,
Öntözze még úgy a nyár viharja,
S az ősz bánatja, halk-csöndesen.

Igy jár a szív is, be sokszor így jár!
Forró, merész, szent érzelmivel
A nagy teremtés pompája közben
Mint itt e forrás, úgy sorvad el.

Szabadság vágya, nagyság reménye,
Álmok varázsa, kéj, szenvedés,
Búnak, gyönyörnek túláradása: -
Mind, mind elillan, lassan kivész.

Mind, mind, örökre! S nem hozza vissza
Nemes buzgását többé misem,
Hullassa még úgy, múltján merengve,
Égetve ömlő könnyét a szem!...

Kiszáradt forrás!... Előtted állva,
Lelkemre gond száll, ajkam remeg:
Források véde! Irgalmas nemtő!
Kiszáradástól óvd szívemet!