Kesergő
| Kesergő szerző: Dsida Jenő |
Az ég csodás, csiszolt opál,
a szél kis felhőt fújdogál.
Lefojtva gajdol száz torok
s vacognak a sikátorok.
Itt is lesem, ott is lesem:
Hol van az én szerelmesem,
ki elbecéz, csacskán nyafog
és jó meleg karjába fog?...
Itt is futok, ott is futok, -
ki tudja, hogy hová jutok,
ki tudja, hogy hol alszom el,
hogy hol pihenne harcom el?
Ki fél a téltől s élni fél,
feje fölött a tél ítél,
hideg, hóvalfútt alkonyon
ordas szaglássza majd nyomom.
Nincs élelem, csak félelem,
már a remény sem él velem,
vigyázza, zárja száz lakat
az estbe tespedt házakat.
Csak hallgatok és ballagok
s a fénnyel mázolt ablakok
szeme oly búsan simogat,
mint csillagfény a sírokat.
Itt is lesem, ott is lesem:
Hol van az én szerelmesem,
ki férfivággyal megtelik
és elringatna reggelig?...