Katonanóta
szerző: Somlyó Zoltán
A vonatnak ajtajában
egy nagyon bús legény áll.
Kalapjában kis kokárda,
csak áll és harmonikál:
Be leszek én zárva
Frigyes-kaszárnyába.
Nem kopoghatok be én már
babám ablakába.
Nem leshetek rája,
merre lép a lába.
Rab leszek én, császár rabja,
a Frigyes-kaszárnyába.
Lebukóban van már a nap,
döcög a vasparipa.
A bús legény harmonikál,
ujján a jegykarika:
Kicsi szentem, mátkám
csak mégegyszer látnám!
Szentebb nékem a császárnál,
az egész világnál.
Verje meg az isten,
aki közénk állott!
Verje meg az isten,
hej, de meg is verte
a katonaságot.
Piros szikrát köp a kémény,
búsan nézi a legény.
Sötét éjben rabnak viszik,
könny ül szeme szegletén.
Kivisznek majd minket
a török határba.
Beléharapunk majd ottan
vértül-ázott sárba.
Húsz évig vetettünk,
húsz évig arattunk.
a huszonegyedik évben
sírt ásnak alattunk.