Katonanóta

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Katonanóta
szerző: Somlyó Zoltán

A vonatnak ajtajában
egy nagyon bús legény áll.
Kalapjában kis kokárda,
csak áll és harmonikál:
  Be leszek én zárva
  Frigyes-kaszárnyába.
  Nem kopoghatok be én már
  babám ablakába.
  Nem leshetek rája,
  merre lép a lába.
  Rab leszek én, császár rabja,
  a Frigyes-kaszárnyába.

Lebukóban van már a nap,
döcög a vasparipa.
A bús legény harmonikál,
ujján a jegykarika:
  Kicsi szentem, mátkám
  csak mégegyszer látnám!
  Szentebb nékem a császárnál,
  az egész világnál.
  Verje meg az isten,
  aki közénk állott!
  Verje meg az isten,
  hej, de meg is verte
  a katonaságot.

Piros szikrát köp a kémény,
búsan nézi a legény.
Sötét éjben rabnak viszik,
könny ül szeme szegletén.
  Kivisznek majd minket
  a török határba.
  Beléharapunk majd ottan
  vértül-ázott sárba.
  Húsz évig vetettünk,
  húsz évig arattunk.
  a huszonegyedik évben
  sírt ásnak alattunk.