Kabátdobós, kalaphajitós
szerző: Babits Mihály
Vad és hirtelen ízü élet!
már az illatok sűrüsödnek
ugyan ki mondja meg, mikor lesz
az illatból íz?
Illat vagy íz, jönnek és gyűlnek
megcsapva, mint hajdan, a nyelvem
hegyét, s ajkam erkélyét, mint az árvíz,
és szájam padlását elöntve...
Milyen ifjuság!
Igy csaptak meg akkor is, akkor...
bódultan és borulva jártam;
de most, Uram, már négy keresztje terhén
nyűttes életem
hogyne riadna útonálló
tavasz-hadaktól kik minden bozót
mögül lesvén, nem hagynak menni nyugton
kriptám felé - s ne támolyogna
taglói alatt
új márciusnak!? Hát csatázni még?
Pedig én már jobban szeretnék
alázatosan letérdelni mint a
piac közepén
a teve hogy terhét levennék -
de haj! még ostoroz a hajcsár!
Megint tavasz van, hív az erdő.
Gyürökre hát! Kábulva, támolyogva
mégis csak erő,
erő ez mégis! Ifjúság ez!
kabátdobós, kalaphajítós!
vagy rajta, mint vidám favágók
már csattog a fejsze! -
és félre azt ami nehéz: a lélek
izzadt ruháját! Semmi! S még e vers is
úgy akadjon meg az idők bogán,
mint egy ágon a favágók kabátja.