Julcsa, sőt Juliette
| Julcsa, sőt Juliette szerző: Ady Endre |
Az Éjszakában bolyongtunk Péter és én. Péternek gonosz napja volt. Péternek sokrendbeli beszédére így kellett válaszolnom:
- Ön, kedves Péter, hűségről beszél nekem. Az én istenem áldja meg a maga gusztusát. Hát mondok én a hűségről egy gyönyörű történetet.
Letompítottam ekkor a hangomat. Ugy-e megbocsátják, ha zárójelekkel élek? A szégyen pirosságában égett Péternek arca is. Erkölcstelen történetet az ember csak zárójelekkel mondhat el Budapesten.
(Julcsa, sőt Juliette, különös változásokat tapasztalt rajtam. Vacsora után ittam a magam üveg-pezsgőjét s elszaladtam az orfeumból. Julcsa, sőt Juliette, nem helyeselte ezen új szokásomat. Aggódott miattam és ezt többízben közölte is velem. Igy szólott hozzám egy estén Julcsa, sőt Juliette:
- Szeretlek még mindíg, Endre. De különös elváltozást tapasztalok rajtad. Te bizonyosan egy úgynevezett tisztességes asszonyba bolondultál bele. Fiam, én nem féltékenykedem, de neked rossz véged lesz.
Tagadhatnám, de bevallom, hogy Julcsa, sőt Juliette jól sejtett.
Ám a hím embernek vastag bőrü pofája van. Haraggal adtam választ Julcsának, sőt Juliettenek.
- Mamám, te szamár vagy: ilyen ostobaságot én soha el nem követek.
Közben pedig majd megdögöltem az ifjú Róthnéért. Róthnénak az ura ügyvéd volt s válópörökben kiváló.
De tagadtam, tagadtam állhatatosan. Julcsának, sőt Juliettenek nem volt szabad tudnia a dolgot. Hogy tudniillik én meghalok Róthnénak egy pillantásáért.
Öleltük Julcsával, sőt Juliettel, ezután is egymást. Többet mondok: Julcsa, sőt Juliette, sohasem szeretett forróbban, mint ekkor. De volt a csókjában valami: valami átadás. Lemondás, átutalás, átruházás. Úgy csókolt engem Julcsa, sőt Juliette, mintha már a másé volnék.
Nagy szerencse szakadt reám véletlenül: Róth is az orfeumba járt.
Utálatos ember volt ez a Róth, de végre is a Róthné ura volt. Tűrtem és szinte szerettem őt a feleségéért.
Julcsa, sőt Juliette pedig nézett engem nagy szánalommal. Igaz és buja csókjait úgy hányta reám, mint máskor soha. Mégis: a csókjai búcsúzó csókok voltak. És ha Julcsa, sőt Juliette a szokottnál forróbban ölelt, nyugtalankodtam. Pedig ő sokszor ölelt szokatlanul forróan és sokszor juttatta eszembe Róthnét.
Vallatott néha engem Julcsa, sőt Juliette:
- Fiam, én tudok mindent: te már nem is alszol. Délelőtt tíz órakor szabadulsz tőlem, akkor szaladsz rögtön a korzóra. Ott lesed és várod Róthnét. Hiszen jól teszed. De mi a fenének vagyok én olyan kegyetlen Lichtenstein herceghez?
És nevettem, mert tudtam, hogy engem Julcsa, sőt Juliette nagyon szeret. Én tudtam, hogy Lichtenstein herceg hiába issza a legdrágább pezsgőket. Egyszer a Julcsa, sőt Juliette ajtaja elé hozta a cigányokat. Julcsa, sőt Juliette szállodában lakott. Az én nótámat húzták a cigányok. Julcsa, sőt Juliette, rendelte meg e nótákat. Sohasem szerettem olyan mámorosan Julcsát, sőt Juliettet, mint ezen éjszakán.
Sápadtam, sorvadtam közben. Mert nem lehet egy embernek büntetlenül szeretni Róthnét. Különösen ha mellékesen Julcsának, sőt Juliettenek a barátja. És különösen, ha Róthné kegyetlen.
Ám volt egy vigasztalásom. Nagy vigasztalásom volt nekem. Lichtenstein herceg sohasem volt messzebb a győzelemtől, mint ezidőben. Ha egész, elkobzott, kis birodalmát adta volna Julcsának, sőt Juliettenek, kosarat kap. Julcsa, sőt Juliette, engem szeretett. Akkor szeretett legjobban: most érzem.
Kérdezte tőlem egy bús esti órán:
- Miért nem vagy őszinte és becsületes hozzám, Endre? Nem fog téged soha úgy szeretni nő, mint én szeretlek. Csakugyan olyan kegyetlen a Róthné? Én nem akarlak téged józanítani. Talán csupán tehozzád olyan kegyetlen. Hiszen rettenetesen utálatos az ura, Róth. Tegnap nekem százas bankókat mutatott. És eldicsekedett nyolcvan asszonnyal legalább is. Azt hitte, hogy én erre rögtön behódolok. Ilyen ember asszonya ne szeretne téged? Téged, te édes, te jó, te bolond?
Én sírva adtam az őszinte választ:
- Nem akar engem az az asszony. Azt mondja, hogy fél az urától. Az ura hűséges kutyája neki. És nincs lelke, hogy az urát megcsalja.
Éltünk ily szomorúságban Julcsa, sőt Juliette és én.
Láttam és éreznem kellett, hogy ő mindent tud. De erőm kevés volt. És már járni alig tudtam.
Nézett engem Julcsa, sőt Juliette és szánt. Elbetegedett közben a lelkem is. Sohasem voltam féltékenyebb Julcsára, sőt Juliettere, mint ekkor. Egy késő estén mulatságban találtam a leányt. Róth ült mellette és kiürített pezsgőspalackok árulkodtak körülöttük.
Felém fordította arcát Julcsa, sőt Juliette. Szomorúbb, megkapóbb leányarcot csak álmában lát az ember. De csak egy percig. Aztán Róth úr vállára hajtotta a fejét. Egy trágár nótát énekelt Róthnak és nekem.
Másnapon sokkal barátságosabb volt hozzám a korzón, mint egyébkor, Róthné.
És napról-napra nőtt a Róthné barátsága. És napról-napra szomorúbbra változott Julcsa, sőt Juliette.
És megérezte Julcsa, sőt Juliette, hogy mikor volt hozzám kegyes Róthné. Ez nap estéjén veszettül mulatott Róthtal. Mámorosan, tüzes arccal jött a Róth asztalától az enyémhez. Megcsókolt, megcsókolt: nem is csók volt ez. Élet, üdvösség és elkárhozás. Aztán így szólott hozzám:
- Most pedig ne kerülj soha a szemem elé. Hamarabb szeretek bárkit, mint téged. Az isten áldjon meg, Endre.
És visszament Róth asztalához és megcsókolta szilajon Róthot.)
E történettel feleltem Péternek, ki nekem ostoba órában hűségről beszélt. Sok találkozásom volt már az asszonnyal. De hűségesebb nőt nem láttam, mint Julcsa, sőt Juliette volt. Vajjon él-e s hol van?