Jövel, szivar...

Jövel, szivar... szerző: Somlyó Zoltán

Jövel, szivar, te szájam barna hídja,
te híd magam és enmagam között:
mely fodrok-bodrok kontyát kötözöd
avíttan fényes, tört hajszálaimra!

Egykor atyámnak piros ajka tartott,
míg téli estén rámrebbent a füst.
Haján ott kószált már a bú-ezüst,
mint holdsugár, ha ér alkonyi parkot.

S ma, hogy kékfinom bóbitád belep
s elandalít sok eléretlen révbe:
úgy szeretnék egy fiút magam mellé,

ki, – mint én voltam – bátrabb, éberebb…
S míg apjának nevezne, csókot kérve,
számból szelíden a szivart kivenné…