A lap feldolgozottságának foka

Igaz hazafi

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Igaz hazafi
szerző: Ányos Pál

...Accipit omnis
Exemplum pietas...
LUCANUS L. IX. Phars. V. 179.

    Musám! adgy ma erőt versszerző tollamnak,
S öntözd meg gyökerét zöld borostyánomnak,
Majd kies pázsitra dőlök árnyékában
S szabad érzést hozok lelkem hajlékában.
Ne véld, hogy itt lássad Tytirust nyájával,
Vagy Hiblát zajogni méheknek rajjával,
Sem Miltont lantozni Ádám almájáról,
S Pópét elmélkedni ember próbájáról.
Nem! mind távul vannak ezek szándékomtól,
Más oltár füstölög itt áldozatomtól;
Egy igaz hazafi lesz tárgya lantomnak,
Kinek nemes szivét festem országomnak.
*
    Buda, ki már ébredsz fényes hamvaidból,
S üzöd a hallgatást roppant bástyáidból,
Boldogabb vagy, hidd el, napod virradtával,
Mint Dárius perzsák büszke birtokával!
Igaz, hogy nem látom Mátyás könyvtartóját,
Melly most is sirattya Diánna zászlóját,
Sem nagy Áttillának véres koronáját,
Ki világnak szülte Velence csudáját.
Ezek mind elmultak!... de csak azon okból,
Hogy nagyobb részt vehess más boldogságokból,
Kik most bástyáidnak ugy folynak szinére,
Mint Nilus Egyptom szomjus mezejére!
Igy eltünik a nap egünk tanyájáról,
Hogy más nap virradgyon világunk sarkáról:
Igy elnyilnak kies tavasznak rózsái,
Hogy kövessék jövő tavasz bokrétái.
*
    Véghetetlen volnék, ha elszámlálhatnám,
Ha ujj diszeidet rendre rajzolhatnám;
Elég lesz az öröm könyvek öntésére,
Hogyha emlékezel István jobb kezére!
Ugy van! láttam minap buzgó könyveidet,
Láttam, hogy forgattad égre szemeidet,
Midőn szent királyunk áldott tetemeit
Vivén, énekelted szép dicséreteit!
Róma nem tisztelte igy bálványképeit,
Sem a vak régiség házi isteneit,
Nem volt olly sokaság Olympus tövénél,
Hol görög ifjuság játszott Zevs képénél;
Peru sem ünnepli olly vigan munkáit,
Midőn hasogattya gyöpös barázdáit.
*
    De melly jeles látás káprázza szememet,
Melly öröm tengere futtya el szivemet,
Midőn e sokaság közt egyet szemlélek,
Kit még elevenit régi magyar lélek!
Gróf Károlyt látom, kisded szülöttyével,
A szent kézt követni hazánk reményével.
Magyar ének hangzik buzgó ajakából,
S folynak sohajtási szive tárházából!
Kisfia késéri attyát jobb feléről,
Hogy példát vehessen haza szerelméről;
S még bimbóban vagyon ágának reménye,
Ébredgyen szivében természet törvénye.
*
    Magamkivül ragad, ami következik!
Magyar! ha örömtől szived nem könyvezik,
Érzéketlen lettél Dáphnénak módgyára,
Kinek most is Phebus számot tart ágára.
Nézd el a kisdedet, hogy vigyáz attyára,
Hogy pillant titkossan zengő ajakára!
S mintha számba venné szives sohajtásit,
Olly hiven szemléli ajaka mozgásit!
Attya reá teként! - gyullad örömében!
Nyomtatott énekét szorittya kezében,
Ujjával intézvén fiát énekében,
Felelnek egymásnak szavak zengésében.
Ekkor Tróját láttam Máró festéséből:
Hogy öltözött lángban Páris esetéből,
Hogy vette Énéás aggottyát vállára,
Hogy kis Juliussát vezető karjára!
*
    Ugy tetszik, hogy nyilnak most arany ideink,
S felkelnek szomoru hamvakból őseink,
Kik hazaszerelmek bizonyittására,
Sokan ellenségek dőltek pallosára.
Mintha emelkedne nagy Zrini sirjából,
Mellyet épitett volt törökök csontyából,
Midőn Sziget várát addig védelmezte,
Még lelkét testében mozogni érezte!
Mintha lelkesedne Mohács bús térsége,
Hol fátyolba nyugszik hazánk dicsősége!
S ahol minden fűnek sötét árnyékába,
Egy igaz magyarnak akadnál hamvába!
Mind e nemes lelkek sietnek Budára,
Hogy tegyék karjokat Károly vállára,
Kiben nagy véreknek láttyák onokáját,
Midőn oly példásan szereti hazáját!
*
    Nyugodgyatok, kérlek, ti nemes árnyékok,
Kiknek sok bús könyvvel nedvesül hajlékok!...
Elegen élnek még Árpád fiaiból,
Elegen dicsőült István árváiból,
Kik Gróf Károlynak címeres szivéről,
Örök dicsérettel szólnak nagy nevéről!
Miltiades vette Pécile révében,
Érdemlett jutalmát Pánéus mivében.
Hogy Coriolánus megtartá hazáját,
Tölgyfa ágaiból fonták koronáját.
Ezek, s még ezeren ama régiségben,
Onokáiknál is élnek dicsőségben,
Hogy olly szeretettel voltak hazájokhoz,
Melly bár minden polgárt vonna példájokhoz!
Hát mi, hogy hallgatnánk Károly lángjáról,
Ki szüntelen röpül szive oltáráról!
*
Nem! nem felejtkezünk Károly szivéről!
Sőt ha végeznek is egek életéről,
Hogy kiragadhassák buzgó karjainkból,
Ki nem ragadhattyák sohajtásainkból!
Magyarok szivében fog ő temetkezni,
S minden érrugásban fogunk emlékezni,
Hogy egy ollyan halott nyugszik kebelünkben,
Kinek halhatatlan neve nemzetünkben!