Honvágy (Szép Ernő)

Honvágy szerző: Szép Ernő

De szeretnék én itt nem lenni,
Jaj, de szeretnék menni, menni
Azokkal, akik már meghalnak.

Mennyien hullnak, tűnnek, szöknek,
De mehetnék kísérőjöknek,
Utitársuknak földöntúlra.

Így vágytam a kapuban állva,
Mindig bemenni boldog bálba,
Ahonnan fény jött, bőgő búgott.

Kívül a kerítésen járva
Így vágytam a tenniszpályára.
Hol futkostak tiszta fehérben.

A tengerpartot árván róva,
Így vágytam szállni a hajóra,
Amely lassú kéjutra fűtött.

Így vágytam falkavadászatra,
Hol kürttel indúlnak vágtatva
S eltűnnek hajnali homályban.

Dűlnek, vesznek, illannak, halnak,
Úsznak, szállnak, halkan nyargalnak
Túl járnak ezen a világon.

Ó, férfiak, fiúk, legények,
Hol vagytok, várjatok, elérlek…
Úgy húz utánatok a szívem.

Másik világ füvén vidúlni,
Köztetek lelkendezve múlni
Előre, édes támolygásban.

Hol minden vár, ami valótlan,
Hol minden szép és minden jól van,
És cseng, zeng az igazi élet.

S kitérnek az arany bárányok
S ott vár az úton, kit imádok,
Virágfelhők alatt, árnyékban.

Nyitja karját angyal-szerelmem,
Csók és sikoly között lehelem
Boldog szívemre zárva: Végre.