Holdas éj
szerző: Sárközi György
Mikor a föld fáradt gerincét éj vize öntözi már
S ázott szárnyával elsuhanva csapkod az éji madár
S a mély sötétség tengerében, mint nagy, lomha halak,
Lilás felhők úsznak vagy árnyak könnyű hinárja szalad:
Ráncos, sárga fejét kidugja az égi halász odafenn
S ezüst hálót merít a mélybe ezer ragyogó kötelen
S a surranó ködök között elhintve finom szövetét,
Zizegve, zsongva szertebomlik lassan a fényszövedék.
Fölgyúlt, világos éji óra, légy robogó kerekem,
Vagy légy fölém vitorla, szállni mélyvizű tengereken,
Hol holdsugár ver kék habok cimbalmán tompa zenét
S mint álomtáj, titkoks színekben csillan a messzi fenék.
Tán egy sziget, melynek bozótja köddel telt, fekete,
Föllebben ott zürös óceánból, rejtelmek szigete,
Egy percre tán, sötét köpenyben... és mire látni tanul
A földi szem kúsza rengetegében, eltűnik nyomtalanul.
Ó, hány Atlantis nyugszik a mélyben, hány szénszín plaota,
Bennük hűvös hullám jár, loccsan nyugtalan ide-oda,
S nékünk örökre ismeretlen sarakban éji csirák
Bomolnak egyre s magvát szórja száz csodakelyhű virág.
Rövid a perc... az égi háló fénye sötétre fakúl,
Foszlik s eloszlik - már a hajnal langyos harmata hull,
A zord tenger kihűlt medrében puszta a sárga föveny,
Titkoknak, elmerült csodáknak nincs itten nyoma sem.