Hitel-7.
| ← Hitel-6. | Hitel szerző: Széchenyi István Hitel-7 | Hitel-8. → |
Nemzeti Bank
A jól elrendelt munka minden gyarapodás talpköve. S többet ér két ép tenyér s egy jó balta valamely vad szigetben egymillió darab aranynál. A nemzetek mai körülállásiban mindazáltal a pénz a munkával oly szoros összeköttetésben áll, hogy majd egyik az ok vagy következés, majd a másik; valamint az esőbűl gőz, köd, felhő lesz s azokbúl megint eső – úgy a munkábúl pénz lesz, a pénzbűl ismét munka. Kezeink vannak s több henyélő kezeink, mint gondolnók, melyek legnagyobb haszonvehetőségét részint a hibás elrendeltetés, részint az elcsüggedés s a néhai kétségbeesés sikerrel fáradozhatni – gátolják, s így nekünk a pénz az, amire leginkább szükségünk volna, s ma azon ok, melybűl munka s idővel több pénz következhetne. Ha mi jól elrendelt nemzeti bankot állítanánk, annak éppen azon következése lenne, mintha bizonyos tőkét, melyet külföldiek hoztak hazánkba, 5-tel, legfeljebb 6-tal 100-túl vennénk kölcsön, nem félnénk, hogy felmondják, s minekutána ügyes haszonvétele által 9-et,10-et keresnénk 100-zal, lassankint megint lefizetnők tartozásunkat, s az utóbbi nyereség zsebünkben maradna. S nem világos, hogy sokkal kevésbé volna veszedelmes, ha önmagunknak tartoznánk, mint idegeneknek?
Bizonyos, hogy egy magányos mesterember, akármily jól értse is művét, vagy termesztő, bármi jó legyen is földje, nemigen gyarapodhat, vagy szinte nem is kezdheti el munkássági körét derekasan az ő állapotjához szükséges tőke nélkül. Úgy egy nemzet se. S azon idomzatnak, mely a pénz mennyisége s emberi erő közt van, legközelebbső egyenlősége bírja az országot a lehető legmagasb gyarapodásra. Hol igen sok a pénz, ott ingadozás s úgy, mint árvizekben, ezer veszély – bankrott –; hol igen kevés, ott elakadás – mint mikor nyáron a vizek kiapadnak – szegénység. Ezek a véghatárok. S ha rossz közül választani kell, sokkal jobb az igen sok pénz következése, a néhai bankrott ti., mint az igen kevés pénzbűl származó elszegényülés; mert a bankrott csak kevésen történik, midőn a többi addig az élet minden javaiban s kellemiben részesül; a pénz híja azonban az egész közönséget egyenlően nyomja. De ez még nem minden, s még többet merek mondani, hogy ti. a bankrott általjában nem oly szerencsétlen következésű, mint a lassankénti elszegényülés.
Ha, teszem, valakinek 1 millió az értéke, 5-tel 100-túl minden esztendőben költhet 50 ezret, s ő, ha velem kezet fog, hogy ti. vagyonosban éppen oly hiba keveset, mint vagyontalanban sokat költeni, egész életmódját 50 ezres lábra fogja állítni. – De ő egyszerre 900 ezret veszt el, s így marad 100 ezre. Mit fog tenni? Fejbe lőni magát, ha esztelen; ha pedig eszes, mindjárt másnap élte módját 5 ezres lábra tenni s kisebb körben tán az élet éppen mindazon kellemeit lassankint feltalálni, melyekkel 50 ezres létében gyönyörködött. – Hogy van ellenben annak dolga, ki lassan szegényedik el, a magyar birtokosnak tudniillik? Két, három esztendeig, minekutána maga ura lőn, vagy tán tíz-tizenötig is egypár ezerrel több-kevesebb 50 ezernél jövedelme, s így 50 ezres lábon él. De az idők viszontagsági áltan most jövedelme 30 ezerre s aztán 25-re s megint 20 ezerre esik le s így tovább. Ő nem tudja, és senki sem tudja, úgy marad-e, nem-e? S a kétség közt – régi embereit bocsássa-é el szolgálatábúl, falura költözzék-e, szakács helyett szakácsnét tartson-e, viasz helyett faggyút, ló helyett inkább lábait használja-e sat.? – leforog az idő, s ő elálmélkodva azt veszi végin észre, hogy mindenben szűkölködik, és szinte semminél kevesebbje van, s hogy igazat mond a számkivetett lantos:
Donec eris felix* sat.
A nagy veszedelmet s a sors óriási csapásit bátrabban kiállja sok, mint a mindennapi kis sérelmeket, halk elaljasodást s mindenekfelett a kétest. Nekem legalább kellemesb.
Nemzeti bank által százszor több jót tennénk, mint kórházak s egyéb ilyetén gondviselő intézetek felállítása által; ámbár azoknak is magok sorában valaha elő kell jőni s lábra kapni. Mi jót teszünk azon gyermekkel, kit mindég tartogatunk, hogy el ne essék, s jószívűségbűl önlábai használásárúl végre elszoktatunk; s ugyan mi jót teszünk felebarátink erkölcseire s így szerencséire nézve, ha a henyélést, korhelységet szinte megjutalmazzuk, s a koldulókat csaknem egy külön státusnak fogadjuk be? Tudom, veszedelmes ezekrűl szólani, mert sok érzelgő s még több hypocrita, ki nyomorúnak soha nem adott egy garast is, igenis szívesen előáll a szegények mellett, s oly hévvel fogja pártjokat, hogy az ellenkező rész, melyhez magamat is számlálom, könnyen keménységgel s keresztényi irgalom híjával vádoltatik. Nem mondom, hogy azon gyermeket, kit lába sohasem hordozhat, összerogyni engedjük; nem mondom, hogy felebarátinkat éhségnek, hidegnek s az élet minden sanyarinak engedjük át sat.; de vizsgáljuk őszintén koldulóink legnagyobb részét, nem önvétke vagy -hibái által jutott-e mostani szomorú állapotjára, s nem volna-e kevésb más zsírján élő, ha lelki kifejlődés s testi ügyesség jókor elkerültetné eggyel s mással a korhelységet, betegséget, koplalást sat. Ha éhesnek kenyeretadok, a tett szép; de én sokkal szebbnek tartom: valakit oly helyzetbe állítni, hogy magamagának nemcsak kenyeret, hanem még sültet is szerezhessen.
Mi pedig a nemzeti bank felállítását illeti, van olyasokrúl sok jó példa; s más nemzeteknél jókat s rosszakat is láthatunk, úgyhogy hazánkra illesztésében előre felszámíthatjuk: mit kell elfogadnunk, mitűl óvakodnunk. Engedjük át olyanoknak a javaslástételt, kik a dolog praxisát érthetik s értik, s kiknek a tárgy jó sikerébűl valamely hasznok is van, legyen az erkölcsi, legyen pénzbeli. Haszonkeresés nélkül nem történik semmi a világon, úgy mint lehetetlen okozatot vagy következést képzeni ok nélkül, csakhogy egyik pénzbeli haszon, másik becsület, harmadik halhatatlan név, megint más menyecske vagy éppen mennyország után vágy. S így magyar vér Magyarország hasznáért bizonyosan legsebesebben dobog s legmelegebben is.
Ezen tárgyat mindazáltal csak kevés szóval kívántam említni s igen röviden érinteni, mert annyi jó, derekas és világos, viszont annyi hiányos, zavar és homályos írás jelent meg már afelűl, hogy ki-ki maga választhat azokbúl magának tetszése s önbelátása szerint. Sohase hiszem, hogy kirekesztőleg recipe segítségével jóízű ebédet lehessen főzni, de ahhoz tanult szakács kell, ki már sokat főzött, sütött, pirított. Úgy nem hiszem soha, hogy tisztán könyv szerint érteni lehessen bankfelállításhoz, gazdaságfolytatáshoz, kereskedésvitelhez; hanem arrúl is sokat kell gondolkodni, s az egésznek jól ki kell főzve lenni előbb a főben, hogysem mi ezen tudományok igazi hasznát vehetnők, az ország pedig éppen úgy szedhetné a mi szolgálatink vagy beleavatkozásink gyümölcsét.
Több s jobb termesztés s kivitel végett jutalomtételek
Függjön a vitéz mellén kereszt, mint annak, ki toga clarissimus;* ékesítse régi nemzetségűt kamaráskulcs,* más érdemest hosszú titulus – örüljön ellenben a gazda kora fáradozásiért haszonnak, s legyen ládája, mint a kereskedőé, teli; a tudományokban merült, a haza s hazafiai előmenetelén törekedő lelje belsejében a megelégedést sat., szóval minden, aki tisztében becsületesen s derekasan jár el, nyerje fáradozási díját.
Jutalomnak erkölcsi világban oly következése van, mit hypomoklionnak mechanikában. Itt egy fonttal 100 mázsát emelhetni, ott egypár vitézi érdemkereszt, gombon lógó egy-két arany- vagy ezüsttallér sokszor egy nyert csatának nem is gyanított, de tán valódi oka; egy nevezet, egy megjegyzés néha legszebb tettek forrása; úgy egypár pénzbeli díj s párszáz aranyka legnagyobb iparkodás-, munkásság- s mozgásnak kútfeje sat.
A Szövetséges Országok,* Gallia, de kivált Britannia földművelési, művészi s kereskedési összeköttetései valóban oly láncolathoz hasonlíthatók, melynek egy karikája mesterséges pénz, másik jutalom. S mily hasznos, sőt szinte mágusi következési ez az emberi észnek oly nagy díszére való rendelkezés, azt innkább látni kell, mint olvasni vagy tőlem hallani; amit mindenkinek szívbűl tanácslok. Nálunk 10 ft-nak becse csak mindenkor 10 ft s némelykor annyi se, mert ha szinte zsebünkben nincs, tán csak nehezen vagy éppen nem juthatunk hozzá, s így csak álomban miénk, mint sokszor a tündérkirály legkisebb leánya, s nem valóságban. Britanniában 1 font sterling szinte mindég annyi, sőt sokszor ügyes elrendelés által 2-, 3-, 4-annyit ér, s annyi életjavakat s kellemet szerezhet az, akié, mint mesterséges elintézés nélkül 2, 3, 4 fonttal tehetne csak. Ez igen furcsa; igaz; de teóriája olyan, mint mondám, praxisa pedig a teóriának pontosan megfelel. – Kinek nálunk 1 millió értéke van, az csak egymilliót bír, s ezen somma csak annyi esztendei munkát fog okozni, amennyit 40, 50, 60 ezerért – ahogyan kamatol tudniillik a tőke – vihetni végbe. Britanniában 1 millió nemritkán 100, 200 ezret érő munkát okoz esztendőnkint. S itt fekszik azon csudálatos rugó, mely oly rendkívüli mozgást s elevenséget hoz Britannia minden intézeteibe, midőn nálunk azt gondolná az ember, hogy földművelésünk s kereskedésünk forrási s erei befagytak, s hogy mi nem annyira élünk, mint tengünk.
Tudom, az olvasó azon varázsrugót, melyrűl szólok, ismérni kívánja, s bizonyosan minden figyelmet is érdemel. Tekintse meg az angol parlament, a francia kamarák, az éjszak-amerikai kongresszus diszkusszióit; nézze az újságokat, olvassa, ami e tárgyrúl íratott, fogadom, mindjárt fel fogja találni. Én mindezeket magyarra nem fordíthatom, kár is volna sajátságukbúl valamit leróni. Eleget teszek, úgy gondolom, kötelességemnek, ha figyelmet gerjesztek s útmutatást adok. Eléri egyedül is az ügyes s gondolkodó utazó azon helyeket, melyek vizsgálati s vándorlási célja; nem szorul idegen főre, ki helyette gondolkodjék, vagy idegen kézre, ki őtet vezesse.
Egy-két jutalom több száz ökröt hízlal, számos lovat tenyészt s hoz gyepre, temérdek javakat állít elő, indít s tart mozgásban sat. De csak úgy lehet varázs-következése, ha állandó, mert foganatja első esztendőkben oly csekély, hogy alig vehetni észre, s csak idő bírhatja igazi sikerre, s így az ideig-óráig valónak haszna nem nagyobb s állandóbb, mint azon fák léte, melyek ünneplésre vágatnak le, s gyökér nélkül zöldülnek nehány óráig, de aztán örökre elhervadnak; midőn azonban a magbúl eredett nemesb fák első esztendőkben alig hagyják el a föld színét, de annál szebben s hosszasabban virítnak századakon keresztül. Igaz, hogy kitett jutalmak által csak a szerencsés és ügyes lehet nyertes, a többi nem; de ez elegendő, mint a tapasztalás mutatja, az elmozdítandó tárgyakba éppen oly elevenséget s életet hozni, mintha ki-ki bizonyosan lenne nyertes. A mélyebb emberisméret ennek természetes voltát teóriában is egészen felvilágosítja, mert ki nem bízik többet maga eszében s ügyességében, s ki nem próbálja meg a szerencse nyájasságát, bármi sokszor fordított is azon hűtelen neki hátat? S azon forró kívánásbúl annyit nyerni, úgy gazdagodni, mint a szomszéd, egy ki nem mondható közipar, serénység s munkásság terjed el, melynek megint a soknak s jobbnak kiállítása s ennek a felesleg matematikai következése; úgy, hogy a sok munka, iparkodás s veríték, ha elvéti is a célt, mindenesetre számos jót, hasznost s becsest állít elő. S így ezen mesterséges rugó, mely mindent mozgásba hoz, igazi istenáldás.
Egy vén gazda az élettűl – tudjuk az allegóriát – így búcsúzott el: „Fiaim, csak egy mezőt hagyok nektek, de kincset rejt, keressétek.” – Ezt ezek betű szerint vevék, s keresék a föld gyomrában sok ideig éjjel-nappal, de rá nem akadván, utoljára búzával vetették be, mely a feldúlt s porhanyú földben oly jól fizetett, hogy az apjok jövendölte kincset benne végre meglelék, s csak akkor juta eszekbe a jövendölés igazi értelme. A papirospénz, bank, jutalmak éppen ily foganatúak; azon különbséggel, hogy általok olykor magát a kincset is megtalálhatni. Minden, ami a munkásságot neveli, hasznos; legyen azon ok való, remény vagy szükség, ezen utolsó pedig legyen természetes vagy mesterséges. Háborúnak, tűznek azért nincs oly igen szomorú következése, mint gondolni kellene, mert háborúban, tűz után ki-ki sokszorozva munkálkodik. Mennyire nem nevelte sok erőműv s az óra tökéletességét a perpetuum mobile – örök mozgony – feltalálására fordított fáradság s törekedés! A fő cél ugyan elhibáztatott, de a nem is gyanított találmányok bőven jutalmazták a munkát.
A jutalmakkal ezenfelül valamely nyilványos s közönséges megbecsülés is van összekapcsolva, ami nem kevessé neveli bájokat, mert a minden dicséret nélküli állhatatos fáradozás éppen oly ritka, mint a tanútlan erény, mely csak kiválasztott lények sajátja. S ki oly független s erős lelkű, ki oly felemelkedett az örökkévaló Jóhoz, hogy az élet sok pillantatiban elkeseredett vagy törött szíve ne aggódnék hív barát, hű szerelem, gyámol s részvevő karjai közé? Ne kívánjuk, hogy mindenki a szépet, jót s nemest csak valódi önbecsiért tegye, hanem dicsérjük, jutalmazzuk a deréket, s fűzzünk koszorút hív polgártársink homlokára, s hamva nyugodjon érdememlék alatt. Így a korán kelő dolgos gazda s a gondos ügyes kereskedő is találhassa haszna mellett a közdicséretet s hazafiai tapsát.
S több évek lefolytával mennyire különböző folyamatot szül azon tárgy, melynek kifejtésén csak egy-két szobabölcs s nehány fizetett ember töltötte idejét, vagy melynek felvilágosításán a közönségnek, úgyszólván, egész észbeli masszája munkálódott s fáradozott. Törpét vagy óriásit! Sokaságnak legfőbb ingere a nyereség és taps, szóval az örökké fennálló s bizonyos jutalom; mely mint minden egyéb gazdasági és kereskedési tárgy
Hitel szentségén alapul
Mit ér a kölcsönös felvilágosítás, ha csalfa szív s hamis datum csúsz a tanács közé? Mit a bank bizonyosság, mit a jutalom állandóság nélkül? Csak a hitel teheti varázsokat, mely ha kettétörik, az áldás könnyen átokká válhat. – A hitel védangyala pedig s fényes napsugára a publicitás – nyilvánosság.
| ←Hitel-6. | Hitel Hitel-7 | Hitel-8.→ |