Himfy (Új tövisek...)

Himfy
szerző: Kazinczy Ferenc

A pór nem érti, mit miért szeressen;
De a midőn bordái alatt hatalmasb
Ütéssel kótog a bekérgezett szű,
Visítva hányja, szórja koszorúit.
Mindegy, akár Faun fújja a fűztilinkót,
Akár az istenasszony nagy fia
Függeszsze fel Hebrusnak harsogását;
Az itt is, ott is szökdel és visít,
Az itt is, ott is szórja koszorúit.
De Faun s az istenasszony nagy fia
A Marsyasok serge előtt sem egy.

   Te a csodát újjá tevéd közöttünk.
Szirtek követték lantod zengzetét,
S a zordon rengeteg vad szörnyei,
S az ifjak és leányok a mezőn,
Kik általad szebb lángra gyúladoztak.
Új koszorúra, dísze nemzetemnek,
Szükséged nincs; de vedd azt holdolásúl,
S add által a hőslyánynak, kit dalod
Vauclűzi társa mellé léptete,
Mint ő Petrarca mellé tégedet.