Hermann és Thuznelda

Hermann és Thuznelda szerző: Friedrich Gottlieb Klopstock, fordító: Kazinczy Ferenc

Hah! amott jön izzadtsággal, római vérrel,
Csataporral elborítva! Ily szép nem volt
   Hermann még soha is! nem szikrázott
      Még soha is szeme így!

Jer, reszketek örömömben! Nyujtsd ide a sast
És a csepegő kardot! Jer, pihegd ki, nyugodd ki
   Ölelésim közt magad,
      A mennydörgő csata után.

Nyugodj itt, hogy az izzadságot homlokodról
S arczádról a vért felszáraszszam. Be ég arczád
   Hermann! Hermann! Thuznelda
      Így még nem szeretett soha!

Még akkor sem, mikor a tölgyárnyékban
Barna karoddal vadon megkapál,
   Futva maradtam veszteg, s képeden láttam
      A halhatatlanságot, mely most

Tiéd már! — Beszéljétek el minden ligetnek
Hogy Augustus istenei között
   Szepegve iszsza a nektárt! hogy Hermann,
      Hermann halhatatlanb!

Miért fodorítod hajamat? Nem fekszik-e némán a holt
Atya előttünk? — Oh, ha seregét
   Maga vezette volna Augustus, ő
      Még véresebben feküdnék!

Hagyd nekem fodorítni hajaidat, Hermann,
Hogy a koszorúra fürtözve lobogjon!
   Zigmár az istenek közt van!
      Kövessed őt, ne sirasd !