Haragvó vers

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Haragvó vers
szerző: Sárközi György
Nyugat, 1927. 10.szám

Daloló almafák s édesröptű madarak közt
Nehéz járni a némultan botladozónak,
Nehéz a tarlott mában tudni, hogy nem lesz kalászosabb a holnap.

Homlokomat az enyhülő nap hiába cirogatja,
Hiába téved hajamba hűs, simogató kéz, -
Fáj már a jóság is és megaláz a vígasztaló becézés.

Fáj már a jóság is: olcsó csere egy világért,
Mely együtt forgat éjt-napot, jót-rosszat, a magasban
Ujjongó sasokat s elmerült életeket a döghalas tavakban.

Inkább csapjon szemembe minden ág, varjak kergessenek sikítva,
Üszkösödjék meg a nap s pernyével és korommal
Verje az utat, merre futok makrancos fájdalommal!

Hajladozó fák s keserűen vergődő madarak közt
Nehéz a nemjobb holnapért rossz tegnapokat feledni!
Gyűlölj, kergess el és ne merj szeretni!