Gyerekkor (Georg Trakl)
Fürtösre ért a bodza; kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tünődik az ág. A lombsusogás
úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.
Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.
Most hivőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hüvössét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.
Csöndesen zörren egy tárt ablak; könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szived; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.