A lap feldolgozottságának foka

Gretchen

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gretchen
szerző: Ady Endre

         Mikor lenyűgöz, reám nehezedik rettenetes undora a világnak, mikor szánalom fog el a nyargaló, birkózó emberek kenyérharca felett, mikor kezdem meggyűlölni a férfiszív bálványát, az ideálból önző, számító harcossá lett amazont, a modern Évát, felragyog előttem a te édes, bájos arcod, Gretchen!
Felragyog előttem biztató mosollyal, sugaras ártatlansággal, örök szerelemmel.
Az az édes mosoly, az a szende arc, az az eszményi szerelem eltűnt, elszállott a földről; hozzád szállott, te őrzöd őket addig, míg felenged a fagyos emberi szív, s visszakéri tőled.
Óh, jól őrizd meg, mert itt a földön néhány ember szívdobbanása tehozzád és azokhoz kötve!...
Csak néhány emberé!
Poétáknak mondják magukat, de az emberek ábrándozó félbolondoknak tartják őket, kik a "Tartozik" és "Követel" rovat helyett az üzleti nyelvtől elütő, nevetséges hangon írnak olyan dolgokról, melyekből üzletet berendezni nem lehet.
Óh, Gretchen, maradj továbbra is őrangyala ennek a néhány eszelős embernek; ezekhez van kötve a te életed. Ha ezek nem fognak hinni benned, mivé leszel?
Névvé! Semmivé! Akkor így fogják hívni az üzletek pénztáros hölgyeit, s írni fogod a "Tartozik" és "Követel" rovatokat...
De te élsz; érzem, tudom, ezt súgja a szívem:
Te élsz, amíg egy szív áhítni fogja a tiszta szerelmet.
Reményt nyújtasz annak a néhány embernek, aki hisz tebenned. Hol vagy? Itt az emberek között, vagy csak a poéta szívében? Milyen nehéz téged megtalálni!...
Lásd, egyszer már azt hittem, hogy megtaláltalak. Hogy készültelek szívemre ölelni!...
Egy szép leányt láttam, Gretchen.
Olyan volt, mint amilyennek téged képzeltelek. Olyan volt - azt hittem akkor.
Pedig nem. Te szőke vagy, Gretchen, arany fürtökkel, égszínű, ragyogó szemekkel, liliom arccal, piros ajakkal, ugye? Lásd, ő barna volt. Szép, tüzes szemű, szenvedélyes. Minek írjam le, hiszen tévedtem!
Megbabonázott tüzes, barna szeme. - A tied kék, ugye Gretchen? - Megszédített a pillanat mámora, mikor reám vetette szemét.
A tied, ugye, ragyogó, tiszta, nyugodt tekintetű, mely égbe visz, nem a pokol tüzébe?
Hogy szerettem azt a lányt, Gretchen!
Ha kérte volna, életemet adtam volna érte; és hogy semmit se kért, többet adtam oda hitvány életemnél: szívemet, szerelmemet.
Óh, Gretchen, sírni tudnék; mennyit áldoztam azért a leányért.
Mert hozhattam akkor gazdag áldozatot. Szívem gazdag volt érzésekben, agyam merész gondolatokban.
És én minden érzést, minden gondolatot annak a leánynak áldoztam, Gretchen...
Ugye, te megbecsülted volna ezt az áldozatot? Tudom, hogy meg.
Lásd, ő kinevetett, semmibe se vette. Neki mások voltak a vágyai, s nem érthette meg áldozatom nagyságát.
Az ő vágyainak legmagasabbja a "jó parti" volt!
Nem érted ezt a szót, ugye, Gretchen?
Lásd, pedig ez nagyon fontos dolog. A mai kor felfogása szerint a nő legelső, legfőbb célja. De nem csoda, hogy nem érted. Éppen ez a különbség közted és a között a lány között - a nőideál és a pénztáros kisasszony között.
Most már józan vagyok, józan egészen, de azt a lányt feledni nem tudom.
Pedig nem szeretem, nem, Istenemre! - nem szeretem.
És feledni mégse tudom.
Hogy is feledhetném, mikor annyi édes-kínos perc emlékeztet reá. Mennyi vágy, ima, lemondás, reménykedés, áldás, átok, könny és fékevesztett indulat kapcsol ahhoz a lányhoz; nincs az az érzés, melybe szívemet bele ne ringatta volna.
Lásd, Gretchen, egy összetörött szív, elperzselt tavasz milyen jó kapocs!
Olyan jó, hogy majdnem őrjöngővé tesz.
Szánom, siratom, visszakérem azt a sok szép álmot, mert, hogy reá pazaroljam, nem érdemelte meg.
De hiába sírok. Hiába mondom, hogy a te számodra kérem, Gretchen, mert te édes, tiszta angyal vagy, s azokból az álmokból milyen szép paradicsomot varázsolnék elő neked!... Mert most szegény vagyok érzésekben, vágyakban, s a régi álmok nélkül nem tudom magam reád érdemessé tenni.
Vagy te így is szeretni fogsz?
Szeretni fogsz, Gretchen?
Szeretni fogsz azért... tudom... Hiszen te a szeretet maga vagy, s te mindent elnézel, mindent visszapótolsz.
Hozd vissza szívemnek elveszett kincseit is, Gretchen!
Hozd vissza, majd meglátod, hogy fognak csillogni szerelmünk koszorújában...
Ha el nem vesztették fényüket!?
De félek, nagyon félek, hogy a szív kincsei olyanok, mint a gyémánt, felolvadnak a szerelem tüzében és elvesznek örökre.
Ha úgy lenne, Gretchen? Akkor én vagyok a világ legnyomorultabb embere!
De nem! Nem!
Lásd, éppen most nézem a felhőket az égen. Sötétek, sivárak, de már át-áttör rajtok a napnak egy-egy sugara; mindjárt ki fog derülni.
Én bízom a melegben, a hőben, a természet leghatalmasabb erejében.
Én bízom a te szerelmed mindenhatóságában.
Ha fű, virág s erdő fája új életre kelnek a nap hevétől, az én szívem ne szeretne újra?
Ne szeretne téged, ki szent vagy, szép és tiszta, mint harmatcsepp a narancs virágán.
A múltkor láttalak. Most, most nem régen.
Ez már te vagy, te vagy biztosan; én életem teszem rá; hogy te vagy!
Megizented a szívemnek is, hogy te vagy, mert, imé, ismét beléköltözött a remény.
Istenem, de szép is vagy, Gretchen!
Angyalarcú, szép leány, glorifikációja az örök szerelemnek.
Kiapadhatatlan forrása a hitnek és reménynek.
Lásd, már megint remélek és hiszek - temiattad, tebenned.
Szívemben érzem azt a szent érzést, melynek neve szerelem! Megszáll, elbódít olykor valami szent ihletés, és most ismét szerelemről dalolok, szerelmedről, Gretchen.
Nem hallod olykor a dal egy-egy epedő akkordját, mely szól az üdvről, boldogságról, Rólad?
Ilyenkor, lásd, elfelejtem, hogy dulakodó embercsoport között élek; elfelejtem, hogy Gretchen oly kevés, és - olyan sok a nők között az üreslelkű, tarka báb, kik oly messze hagytak el téged, tiszta és igaz szerelem!
Óh, mert ha ez, ez jutna eszembe, más hangon szólna dalom!
Mindig csak arról énekelne kínos vággyal, panaszosan! Milyen jó volna egymást átkarolva, önfeledten itt hagyni ezt az önző, szívetlen [!], visszafejlődött embertábort, s elrepülni vagy lezuhanni együtt, összeforrva a mérhetetlen semmiségbe!
Milyen édes nekem ez a gondolat, drága mindenségem!
Milyen édes lenne, ha elfelednők a múltat, ha elfelednők a világot, Gretchen!
Szil 1897. szeptember 26.

                                                                                                                                  Adieu Bandi