Gróf Széchényi Ferenc Ő excellentiájához
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Nagy lélek! te, aki fényt hintesz
A homály vak rejtekibe
S életadó szemekkel intesz
A nem-létel bús vőlgyibe;
Te, kinek sok százan esmérjük
Magunk között jótétedet:
Hogy kívánhat'd, hogy ne dícsérjük
Vagy a napot, vagy tégedet?
Én ugyan, ki parancsolásod
Szent törvényemnek esmerem,
Név szerént a te pártfogásod
Előbeszélni nem merem;
De e violák kilehellik,
Ki e törpe versek magok,
Hogy a te fényedtől díszellik
Új életek, színek, szagok.
Rajtok képed lefestve látszik
Hálákönnyem cseppjeibe,
Mint midőn sok apró nap játszik
A harmatok friss gyöngyibe.
Nézd, nézd, ama kisded pacsirta
Hogy kél fel a göröngy alól,
Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta,
De most repűl s vidúlva szól.
Most már maga alatt szemléli
A pornak írígy férgeit
S a napnak örömmel beszéli
Eláradott jótéteit.
Meleg fényed közt a jobb égben
Önnönmagával áldozik,
S eltűnvén a kék messziségben,
Érzéssé s hanggá változik.
Menj, kis madár, menj, szíhassad
A felsőbb abroncsok hevét,
Csakhogy vigyázz és elhallgassad
Gróf Széchényinek nagy nevét.