Gróf Károlyi József úrnak
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
A nagy gróf Károlyi Józsefet s isteni
Fényű virtussait kezdem énekleni.
Legszentebb igazság! hagyd el az egeket!
Szállj le s újjaiddal illesd ez éneket!
S engedd, hogy a költő véknyan szőtt meséje
Lehessen ártatlan fejed piperéje.
Mondd meg a dicsőség halmán Károlyinak,
Mint adódott fényes széke atyjainak.
Csak alig virágzott ifjúsággal képe,
Már az érdem köves bércére fellépe.
S követvén ősinek dicső nyomdokait,
Botlás nélkűl járta darabos hantjait.
Bár a most serdűlni kezdő Alcidesnek
Sokan sok akadályt s leseket keresnek:
De mégis, hogy útját emberűl megfussa,
Van egy kézenfogva vivő Frónimussa.
A gyönyörűségnek, mely a virtust veszti,
Bágyasztó karjai közé nem ereszti.
Tudván, hogy e csalárd énekű szírenek
Sok nagyot halálos sírba temettenek.
Megvetvén hát ifjú szíve puha kényjét,
Mászkálja a virtus és érdem ösvényjét
S végre kimerített erővel, izzadtan
A meredek bércnek szélére felpattan.
Hol a tiszteletnek űlvén hintajába,
Az érdemmel együtt megy dicső várába,
Itt elkopott útas-ruháit leveti,
Bársony palástjába Hónor őltözteti.
Letörölvén izzadt cseppjeit újjával,
Éleszti az égből szállt ambróziával. -
Azután csókokat orcájára vetvén,
Fejet hajt, és nyájas karjain vezetvén,
Viszi a dicsőség fényes templomába,
Mely a hegytetőn függ, az ég szomszédjába.
A halhatatlanság pitvara, s mennyei
Éltünknek itt nyílnak örök esztendei.
Itt a dicsőségnek vezeti elébe
Károlyit s ajánlja ősei rendébe.
Őseinek; akik már a dicsőségnek
Egén első fényű ragyogással égnek.
Kiknek már neveik a templom falába
Metszve tűndökölnek adamás táblába.
S lelkeik egy fényes ködből font fellegnek
Szárnyain a többi hérókkal lebegnek. -
A József nevét is ezek után vágja,
Hogy az idő irígy foga meg ne rágja. -
Ekkor a dicsőség székébe űltette,
Isteni kezeit rá áldással tette.
Mennyei súgárral ragyogtatja szemét,
Mely világosabbá tégye nagy érdemét. -
Végre a templomból mindnyájan kijőnek,
Viszi karonfogva egy laurus erdőnek,
Mely a gyémántokkal fénylő falak mellett
Örök tiszteletű árnyékkal zőldellett.
A héróknak sírja egy csendes berekbe
Szent borzadást öntött a néma lélekbe.
Amint fekűvének itt a hazafiak
Örök áldására méltó Károlyiak:
Tisztes hamvaikon borostyánok nőttek
S felettek szentséges árnyékokat szőttek.
Melyek a nékiek áldozó hazának
Sóhajtásaitól gyengén suhogának.
S a bennek pihegő ekhónak kebele
A sír felé bágyadt hanggal nyögdécsele.
A dicsőség egyik laurusra felhága,
S róla egy pár legszebb ágacskát levága.
Mely a fáról függő és ellenséges vért
Izzadó fegyverek vasához még nem ért.
Még most is könnyekkel csorgott ágacskája,
Melyet sok hazafi hullatott reája.
Meleg volt még most is a hív magyaroktól
Levelére mélyen raggatott csókoktól.
Ezt kötötte öszve, s a mindég mellette
Őrt álló Zichynek kezébe engedte.
Nem lévén senki is nála méltóbb erre,
Hogy laurust tehessen egy ilyen emberre.
Meglett: s ekkor eljött Zichy Károlyival,
A haza sokféle rendű fiaival. -
Melyet látván Pallás, a megkoszorúzott
Grófnak múzsáival örömnótát húzott,
Kérvén térdhajtással annyi gráciáját,
Hogy végye kedvesen vékony hederáját,
Melyet az örvendő magyar Hélikonnak
Ártatlan leányi tisztelettel fonnak.
S ámbár ékesítse dicső borostyánja:
Ez is homlokait csókolni kívánja;
Hogy tanúja légyen azon tiszteletnek,
Mellyel eránta a múzsák viseltetnek.
Én is itt a hegy tövében,
Hol nem igen meredek,
Nagysádnak magam nevében
Apró violát szedek;
És laurusához kapcsolva,
Bémutatom kézcsókolva:
Végye tőlem kegyesen!
Az élő nyelven tett köszöntés
Eljöttetek hát, óh, haza nagyjai!
Dicső személyek! akiket a mai
Idők örömmel énekelnek
S glória vára felé emelnek.
Nagy nemzetünknek csillaga, gróf Zichy!
Dicséretinknek érdeme csak kicsi:
És így talán homályosítjuk
Majd ha nagy érdemidet nagyítjuk.
Nagy gróf, dicső vér, Károlyi! Nagy nemed
Nagyobbra fogja vinni nagy érdemed:
Mi hát, kik e kis vőlgybe űlünk,
Mély özönébe nem is merűlünk.
Köszönni mégis tiszteletünk vezet,
Csókolni légyen hát szabad e kezet!
Hadd zengjen ilyen szíves ének
A magyarok kegyes Istenének:
Dicső hazánknak nagyjai, éljetek!
Járjék az érdem istene véletek,
A virtus érc bástyája légyen
S több koszorút fejetekre tégyen.
Múzsák, vegyétek isteni szárny alá,
Ezt már sok árva múzsa tapasztalá;
Hogy védjen Ily hatalmas Aegis
Béfedezése alatt az ég is!