Gróf Festetics Györgyhöz (Kazinczy Ferenc)
szerző: Kazinczy Ferenc
Nagy ember, kit nekünk kedvező istenek
Gyámolúl s ragyogó fényűi engedtenek,
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a jók jónak s nemesnek ismernek,
László atyja, s ipa egy Hohenzollernnek!
Mely ész, mely józanság vive arra téged,
Hogy jó s szép tettekben leld gyönyörűséged?
S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem hiú, a csörgést megveted,
S nyugalmas nagyságban foly el szép életed.
Mint sok hős polgára a régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn ülsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt s tót szárítasz;
Nemesíted almád, sajtolod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik el meződet;
S azért örülsz e nagy birtok nagy hasznának,
Hogy a sokból sokat adhass a hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid,
Es ifjú katonát: most már oltáraid
Gyújtják tömjénöket a lant és az ének
S a Virág és a Kis nyelve istenének.
Olympiánk nyílt meg; ím fut a délczeg nép,
S három pártás költőnk s vélek egy ifjú szép,
Ülésedhez jutnak, s elveszik béredet,
Tapsol a sokaság s harsogja nevedet. [1]
Javaltatni kedves; de bérre szolga vágy;
A szabad megteszi, a mit szent tiszte hágy,
S bár nincs, s soha nem lesz, tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Néked, dicső férfi, maga a tett a bér;
Érted te, az üres lárma s a hír mit ér;
S bírván megnyugtató intését keblednek,
Bátor léptekkel jársz útján érdemednek.
Tamás, a Nádasdi-háznak fényes ága,
Védisteneink közzé ez érzéssel hága.
Így Pázmán, így Bakács, nagyai Rómának,
Így Bethlen, fejdelme a rokon hazának,
Kik dicsőségökből néznek volt honjokra,
S áldást kiáltanak arra s új társokra.
Menj, nagy férfi, s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
Jegyzet
Az 1836-os Akadémia kiadás (Kazinczy Ferencz eredeti poetai munkái, 1836) szerkesztői megjegyzése:
- ↑ Tapsol a sokaság s harsogja nevedet: A' halhatatlan ember úgy rendelé, hogy a' keszthelyi Helicon minden esztendőben innepelje az uralkodó' születése' napját, febr. 12-dikét, és hogy illyenkor az Odeum' épütetje körül egy élő és egy megholt magyar költőnek egy Sorbus Festeticsia (aucuparia) ültettessék. Az elsőn 1817. Horváth Ádám, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, és Dukai Takács Judit ültetenek elébb egyet Gyöngyösinek, együtt, azután mindenike önmagának. A' megtiszteltetés a' következő esztendőben Kazinczynak juta, és Csokonainak; 1819. Kisnek és Faludinak. Festetics ekkor apr. 2-dikán megbala, 's az inneplések 's ültelések megszűntek.