Gerlicze turbékol
Gerlicze turbékol a jegenyén,
Kincsem háza előtt busúlok én:
Be kár hogy ablaka olly igen szük,
Hogy egymást benne nem ölelhetjük.
Én be nem mehetek, ő pedig ki,
Észrevesz az utczán még valaki,
Csak csókot sem adhat s vehet ajkam,
A rámaszálkákba akad hajam.
Rothadjon el a fád, gonosz ablak,
Vagy minden szerestül kiszakasztlak,
Mért tiltád el tőlem szeretőmet,
Hogy ne ölelhessem, s ő engemet!
Szend.