Generalis Gróf Vurmser vitézsége Habelschvertnél
| Generalis Gróf Vurmser vitézsége Habelschvertnél szerző: Ányos Pál |
Virtute functos, more patrum, duces
... canemus.
HORAT. L. 4. Ode 15. Car. 28.
Szállj le, Calliopé, Hemus tetejéről,
Eleget lantoztál Caesar erejéről,
Midőn Pompét üzte Pharsal mezejéről,
S vitéz borostyánit leszedte fejéről.─
Siess velem jönni Elbe kutfejére;
Majd ott Óriások felülvén hegyére,
Nézzünk a Nagy József vitéz seregére,
Hány burkust füzött már pallosa hegyére.
Csak meg ne irtózzál az holt tetemektől,
Vagy lassu halállal küszködő szemektől!
Hazája kivánnya ezt a gyermekektől,
S szép is igy meghalni ellenség kezektől.
Illy bajnokul holt meg Decius honnyáért,
Igy két Horátius világ asszonyáért,
Igy Kodrus Athénás kedves várossáért,
S igy Kemény Simon is magyarok attyáért.
Melly szépen nyugosznak dicsőség karjain!
Rózsabokrok nőnek mindegyik hamvain,
Örömkönyvet hullat haza illy fiain, -
S felmetszé neveket Márs templom falain.
Már oda jutottunk, látom a térséget;
Sas szárnyai fedik a vitéz népséget;
Kivont karddal várják mind a jelenséget,
Hogy letapodhassák a vad ellenséget.
Még az hajnal csak most ébredt fel álmából,
S első sugárt küldi piros világából,
Hogy Vurmser kijön hadi sátorából -
Hektornak mondanád képe állásából!
Délceg paripája kapál patkójával,
S kérkedik arannyal varrott csótárjával;
Felül a nagy vitéz zománcos kardgyával,
Szóllittya táborát hadi trombitával.
Azután vágtotva kerüli rendeit,
Vitéz pajtásinak dicséri sziveit;
Igéri, hogy még ma Elbének vizeit
Burkus vérrel festi, s eltörli népeit.
A nap nem olly heves Lybia széllyében,
A tűz nem lángal ugy Etna kéménnyében,
Mint a bajnoki vér Vurmser népében,
Mert tudgya, szüntelen győz vezérlésében.
Indul öt szakaszban a tábor uttyára,
Ámbár a tél borul Flora határára;
S havas felhők ülvén Boreás hátára,
Setét fátyolt huznak ég boltozattyára.
Gondolnád, hogy ama tengernek partyait
Lakják, kinek örök fagy köti habjait,
Vagy hideg Grönlandnak végső határait,
Honnan eltiltotta nyár s tavasz javait:
Olly készséggel birják hideg keménségét;
Sietve halladgyák völgyeknek mélységét,
Azután felhatván sziklák hegyességét!
Vélnéd, hogy markolják felhők setétségét!
Igy hordozta népét Pirene hegyein,
S a tornyos havasok lugosos tetein
Az is, kinek Róma rettegett erein,
Midőn Herkulessé váit Kannák mezein.
Elérkeznek végre Glátz tartománnyába,
S még ellenség része szunnyadoz álmába,
Hogy már Sasunk röpdöz Habelschvert várába,
S inti, hogy készüljön József rabságában.
Vurmser, mint villám, nyargal táborában,
Mennydörgés hallatik csattogni szavában,
Fringiai pallost villogtat markában,
Márst is igy festik le scythák templomában.
Felosztya seregét Cseh- s Glatz kapujára,
Lajtorjákot emel bástyák oldalára; -
S hadi jelet adván a vár vivására,
Egyszerre omlani kezd minden szavára.
Itt a szörnyüséget lásd igaz képében!
Melly piros a pallos magyarok kezében!
Nincsen szánokodás ellenség vérében,
Szokássá lett ez már Vurmser népében.
Mint midőn Scipio röpülő hadával
Szembeszállott vitéz Hánnibál honnyával,
Felkoncolta népét Dido bástyájával,
S csak emlékezetét hagyta fent hamvával.
Kardgyuk éle viszi a vár piacára,
Hol már vér hömpölög források módgyára;
Nem ügyelnek burkus kékes ágyujára,
Tudgyák, elégtelen magyar halálára!
Felkiált Vurmser: „kész a győzedelem!
Éljen Theresia s József fejedelem!” -
Itt az ellenségre jött végső félelem,
Mert láttya, hogy nincsen sehol segedelem!
Ekkor halt már minden, ami csak halhatott,
Mert bézárt kapuin ki nem szaladhatott;
Ki pedig életre kegyelmet kaphatott,
Rabbá lett, s magyarok szivéről szólhatott!
Végződik a csata öröm kiáltással,
Szállására mégyen pajtás a pajtással;
Beszéllik egymásnak, ki melly bajvivással
Dolgozott, s hány burkust ejtett egy vágással?
Igy hajós kiérvén tenger veszéllyéből,
Vagy az érzéketlen Namagon kezéből:
Ki nem fogy eseti hosszas beszédéből,
Mert vidámul szive emlékezetéből.