Ferenczy Graphidionára

Ferenczy Graphidionára
szerző: Kazinczy Ferenc

^[1]

Lyányka, találva van ő, s te mosolygva csodálod, hogy arczát
A homok ily' hűven szökteti vissza feléd.
Szólj, ki vezette karod? ki sugalta kebledbe, hogy ezt merd?
Ah! neked e hevülést egy kegyes isten adá. –
„Ámor hagyta, hogy őt újjam rajzolja szeretve,
S leczkéjét együtt vette Ferenczy velem."

Jegyzetek

1. A szerkesztő, Balassi József megjegyzése:
   Ferenczy István magyar szobrász (1792-1856) Rómában Canova és Thorwaldsen társaságában élt s tehetségétől nagyon sokat vártak. Kazinczy így írt róla: „Graphidiona a Muzeumban áll. Lehet-e jobb gondolat, mint az volt, hogy a kezdő művész a művészség kezdetét dolgozza? A leány jobb térdével a tenger fövényébe hajlik le, s eltelve a kedvelt ifjú képével lelkében, annak profilját vesszejével a fövenybe rajzolá, s most feleszmél, hogy őt a szerelem mely találmányra vezeté. A felső test ruhátlan, hogy a termet bájai látathassanak, az alsó szép vetésekben van elfedve. Gyönyörű kis teremtés; s érdemli, hogy ujjam a kőre nyomja csókomat.”