Faust – Ajánlás
Közeledtek megint, ti lenge árnyak,
kik egykor régen földerengtetek.
Próbáljam most ittfogni mindahányat?
E vágy szívemben lelhet még helyet?
Elémtolultok! Bontsatok hát szárnyat,
ködből, párából ha kikeltetek;
mint ifjan, most is megrendíti szellem-
járásotok varázsfuvalma lelkem.
Vidám napok emléke kél zsibongva,
és néhány kedves árnykép megjelen;
mint félig elfelejtett, régi monda
kísért első barátság, szerelem;
a kín is újul, ős panasz borong a
tekervényes futásu életen
s idézi a jókat, a szép időkben
akik csalódva tűntek el előlem.
A lelkek, kiknek kezdetét daloltam
e dalnak, végét nem hallják soha;
a baráti sereg porlik a porban,
az első visszhang régen szállt tova.
Ismeretlen tömeg hallgatja zordan
fájdalmam, még tapsuk is mostoha;
s ki tán örömet lelne énekemben,
ha él, bolyong, szétszórva, idegenben.
És most, ama komoly, halk szellemeknek
körébe rég elnémult vágy ragad,
mint éolhárfa hangjai remegnek,
dalom susogva, tétován fakad,
borzongok, könnyek könny után peregnek,
a szív fagya megolvad, megszakad;
ami enyém, mind távolabb homálylik,
s ami letűnt, most valóságra válik.