Falun (Törzsvendégei a telefüstölt…)
szerző: Ady Endre
Törzsvendégei a telefüstölt kávéházaknak, vidám és szomorú farsangolók, folytonos zaj közt élő városi emberek, nem is gondoljátok, milyen nyugodt, milyen kellemes télen a falusi élet.
Az én kedves barátaim, kik egy kis kölcsönpénzért szaladgálhattak éppen a legközelebbi bálra, ha futólag eszükbe jutottam, bizonyosan sajnálkoztak felettem, hogy nem élvezhettem át velük a mulatságok izgalmait, gyönyöreit és a még eddig magyarra nem fordított, de azért eléggé ismert "katzenjammereket".
Pedig bizony mi is csak élünk, falusiak; ha a disznótorok ideje lejárt is, a felfüstölt hús csak éltet bennünket. Kenyerünk is csak van még, tehát szociális bántalmakat sem érzünk; szóval a buddhizmus abszolút nyugalmához egészen közel állunk.
És aki ezekből unalmas életre következtetne, hát az igen csalódnék.
A neve nem jut ugyan szembe, de nagyon ügyes ember volt az a francia, aki a 32 levelű bibliának nem éppen szellemesen elnevezett kártya-instrumentumot kifundálta.
Hát ilyen instrumentum van itt minden háznál; többé-kevésbé, de egészen egy se kifogástalan tiszta. Némelyik pláne indiszkrét módon van megjelölve; például a szomszédunkban a makk alsónak egyik sarka le van törve.
De azért kaszinóbeli botrányok nem szoktak előfordulni. Mindnyájan ismerjük a jegyeket; olyik éppen mind a harminckettőt ismeri a hátáról.
De hát jó ez a "filkózás"-hoz.
Ez a furcsa szó pedig egy igen furfangos játék neve. Olyan játéké, melynek itt a mi falunkban fontos hivatása van. Mert amellett, hogy játszása közben hányatik meg a falu és a nagyvilág minden dolga, kulturális és szociális jelentősége is van.
Az első abban áll, hogy számolni és számítani tanít, felkelti az ambíciót a szívekben - mert a játékosok nyerő része "úr", "lepipázott" része pedig "szolga" lesz -, hirdeti és képviseli a fejlettebb társas életet falun; szociális jelentősége pedig az úri és szolgai viszony szemléltetése, és ilyeténképpen a társadalmi egyenlőtlenségek felett való megnyugvás.
Ezt az igen érdekes játékot kultiváljuk aztán legtöbbször. A partik egytől egyig érdekesek, de a legérdekesebb mégiscsak a múlt esti volt: mind a négy filkót s hozzá még három ászt osztottam magamnak.
A filkóbeli egyensúly ezen - megvallom - indokolatlan megzavarása miatt a koncert kissé megingott, de azt hiszem, hogy a differenciák békésen fognak elintéződni, és én jobban fogok vigyázni magamra.
Azért nem hanyagoljuk el a művelt nyugattal bennünket összekötő kalabriászjátékot sem.
Ez már sokkal zajosabb mulatság.
Hatalmas csatáinknak színhelye a plébános úr jól fűtött kis szobája.
A "kontrák" és "rekontrák" nagy mestere a görög katolikus tisztelendő, aki még mindig apprehendál egy "kontra" miatt, melyet partnere - hála Istennek - elfelejtett ellenem bemondani.
Ebben az afférben is a békés elintézés fog érvényesülni, mert partnerének ezt a botlását el fogja feledni a tisztelendő úr, mihelyt egy bélakasszát sikerül neki "behúzni".
A Dreyfus-ügy nálunk is napirenden volt. És ha a mi zsidóink közül "Zolá"-ra senki sem készült is nevét változtatni, általános volt a részvét az Ördög-sziget szerencsétlen lakója iránt.
A Dreyfus-ügyet illetőleg egyébiránt nálunk is sok téves nézet forgott fenn, és a szerkesztőségeket ugyancsak zaklatták felvilágosításokért.
Egyik vitás kérdést egy lapot olvasó "intelligens" katonaviselt ember vetette fel, ki azt állította, hogy Zolával együtt szolgált a huszároknál Galíciában, és hogy Zola neki kenyeres pajtása volt.
Én ezt az állítást kissé valószínűtlennek tartottam.
A farsang első bálja itt húshagyókedden volt. És vele egyszersmind a mulatságok sorozata be is zárult. Ennek a bálnak a sikerét eleve biztosította, nem a "derék rendezők buzgósága", hanem azon célszerű helyi szokás, hogy a bálon résztvevők a felmerült költségeket közösen fizették.
Ez lett volna a szezon első bálja, melyen én is részt vettem volna, ha rendes szokás szerint meghívni el nem feledtek volna.
De jobb ez így. Nem zavarták meg normális időtöltésem.
Máskülönben errefelé veszett rossz idő volt. A télnek az idén semmi poézisa. Csörgő szánokról, megfagyott emberekről, beszorult farkasról csak az öregek beszélnek. A tavalyi szűk esztendő s az ideihez fűződhető silány kilátások aktuálissá tették Csokonai állítólagos jóslását a világ végének közelségéről.
Múltkori utamban a mezőtúri állomáson én is vettem egy "népies irodalmi termékeket" árusító embertől ilyen Csokonai-jóslat-féle lapot, s azóta valóságos ostromokat állok ki a tudakozóktól, kiket igyekszem megnyugtatni, hogy a koszorús költő akkor jósolhatta ezt, mikor "szívhatott borocskát, s gondjai csúcsúltak". De azért csak kísért a "világ vége", amit azonban szorgalmasabb templomjárásból meglátni nem lehet.
Pedig hát a sok alvástól - dolog nemigen lévén - juthatna idő erre is.
Mert sokat alszunk itt falun nagyon.
Ilyenkor aztán "abszolút nyugalom" volna; ha a kutyák évezredek óta előszeretettel nem ugatnák meg a sötétséget.
Ezek az egymásnak felelgető, változó skálájú hangok, melyek egyedüli, elég hangos "nesz"-ei az éjszakának, néha egészen poetikus hangulatba ringatják az embert.
Engem legalább igen...
Vagy talán itt; falun, a kutyaugatás is hangulatos?...
Este korán lefekszem. Kilenc-tíz órakor. Nem vagyok soha álmos. Nyitott szemmel nézem a sötétséget, gondolatban messze járok. Mennyi szépet és lehetetlent gondolok addig, míg kályhámban az utolsó parázs is kialszik!...
Egyszerre felriadok, fázni kezdek. Betakarom magam jól, behunyom szemeimet.
A kályhámban hallom a kialvó tűz rendes, percenő neszét; az utcáról léptek hangzanak be. Bizonyára egy fonóból hazatérő legény, ki míg a kedveséről ábrándozik, majd elbukik a fagyos göröngyökön. Egy nótát kezd fütyülni; kár, hogy nem énekli. Megérdemelné. Azt mondja, hogy:
Lám, én a rózsámat igazán szeretem:
Esik, fú, csikorog, mégis felkeresem.
Aztán semmi nesz, s magam is nemsokára részese vagyok az édes, öntudatlan nyugalomnak....
Szil 1898. március 13.
Ady Endre