Faiszi Ányos Jánosnak (Muzsám, kelj szárnyakra...)
| Faiszi Ányos Jánosnak szerző: Ányos Pál |
Kedves Bátyám!
Muzsám, kelj szárnyakra budai bércekről,
Tanuld gyorsaságod a puha szelekről,
Bakony erdejének siess rejtekében,
Hol magát Diánna mulattya székében.
Meg ne rettenny pedig a hófuvásoktól,
Vagy letörő ágok csattogatásoktól,
Sem éjszaki szelek komor zugásától,
Vagy szomoru baglok huhogatásától.
Megszoktad te már ezt anyád emlőjénél,
S sokszor jobban tetszett nevelő tejénél.
De ha félsz is, azt mondd: ócsálni nem merem,
Mert tudom, rózsa is tövis között terem.
De ha bejutandasz küszöbén honnyomnak,
Mondgy ezer köszönést egész vagyonomnak,
De főképp üdőssebb testvéremhez járulj,
Kinek örömemről eképpen elárulj:
Bátyám! már szerencséd felfogott karjára,
Visz az egek felé sasoknak módgyára,
Röpülj! áldgyon az ég szerelmes mátkáddal,
Kit ugy szeress szivvel, mint igérted száddal.
Ezt végezvén Muzsám, hadd el Bakonyságot,
S friss szárnyokkal idézd a sik pusztaságot.
Meglátod majd Pápát Eszterház várával,
Mellyre még a nap is néz szebb sugárával!
Itt a levegő ég új erőt osztogat,
Itten ambrosiát Jupiter kóstogat.
Minden elevenebb e boldog térségen,
Hol szerelmet lehet venni, de hivségen!
Te azonban Muzsám eztet ne tekéngesd,
Hanem szárnyaidat Pápára igyengesd.
Már tudod, melly házhoz kell ottan bétérned,
Ne félj, kegyelemben könnyü lesz béférned.
Egész uri házot ezerszer köszöntsed,
Azután áldásom ángyomra igy öntsed:
Édes ángyom, ezer s ezer jót ohajtok!
Szerencsédért holtig az éghez sohajtok!
Ne sirj koszorudért, amellyet leteszel,
Mert e veszteségen egy hiv szivet veszel.
Muzsám! ha ennek is végire jutottál,
Mind bögyödbe szedgyed, amiket hallottál,
Vigság napján pedig egy kis szegletben ülj,
Hol a nagy örömben helyettem részesülj,
Azután térj vissza a gyors fuvásokkal,
S kedveskedgy szivemnek vidám ujságokkal.