Féltékenység
Míg te Lydia Telephus
szép tarkója szinét és ölelő, erős
karját ünnepeled, harag
fojt, májam dagadoz, forr az epém s elönt.
Színem változik, arcomon
méreg sáppad, a hű értelem elhagyott,
titkon könnyezem is, tudom:
lassú tűz, szerelem, kínoz, elégek én.
Tajtékzom, ha csodás, fehér
válladról lakomák mocska csorog le, vagy
kényes szádra ha részegen
örjöngő kamaszod vad foga tép sebet.
Hidd el, hogy sohasem lehet
hűséges szeretőd férfi, ki ajkadat
durván marja, hiszen Venusz
dús nektárja javát csókkal igézte rá.
Százszor boldogok, akiket
sértetlen kötelék, jó szerelem fon át;
s nem választja el őket únt
pörpatvar, se szeszély, semmi, csak a halál.