Evander és Alcimna
Alcimna.
Nélkűled, ah te kedves,
Én az vagyok,
Fény s harmat nélkül a mi
A kis virág.
Keserg az, fonnyad, elhal;
Bús a tavasz,
S kedv és öröm repülve
Futják a tájt.
Evander.
Szelmed, kedves lányka,
Az énnekem,
Fény s harmat a mik e táj
Viráginak.
Minden bokor feléledt,
Vig a tavasz,
S kedv és öröm lépé meg
Ismét a tájt.
Ketten.
Kedves, szeretni foglak,
Ezt eskem a mezőnek
Szent istenségeire.
Nymphák, halljátok eskem!
Azt eskem a mezőnek
Szent istenségeire.
Alcimna,
Mint a midőn fagyával
A tél belép,
S rétjeinkről a kis méhet
Elkergeti;
Bús ő, s keserg magában,
Mert párja nincs;
Mint ő, kesergek én is,
Ha párom nincs.
Evander.
Mint a midőn tavaszszal
A nap kikél,
S altából a kis méhet
Felkergeti;
Alcimna.
Vig az, s örűlve szállong,
Mert párja van.
Mint az; örűlök én is,
Ha párom van.
Kelten.
Kedves, szeretni foglak,
Ezt eskem a mezőnek
Szent istenségeire.
Nymphak, halljátok eskem!
Azt eskem a mezőnek
Szent istenségeire.