Estve jött a parancsolat (Népdalok és mondák)
Estve jött a parancsolat
Violaszin pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
Épen akkor vált el tőlem,
Vigan álmodott felőlem.
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában.
Mikor bus trombitaszóra
Ülni kellett mindjárt lóra;
Elindulván a törökre,
Jaj, talán elvált örökre.
Sirva mentem kvártélyaig,
Onnan a kertek aljaig,
Indult nyelvem bus nótára,
Árva gerlicze módjára.
Csákóját könynyel öntöztem,
Gyász pántlikám rá kötöztem.
Tíz rózsát hinték lovára,
Száz annyi csókot magára.
A lelkem is sirt belőlem,
Mikor bucsút veve tőlem;
Isten hozzád! többet nem szólt,
Nyakamba borult, megcsókolt.