Esti imádság (Rimbaud)
Mint egy angyal, kinek állán borbély ecsetje
maszatol, ajkamon a megivott sörök
habja még, szivar a fogam közt, úgy ülök;
lelkemben vitorlák láthatatlan menetje…
S mint vén galambducok forró pettyes szemetje,
száz szennyes álom ég bennem és füstölög,
s fájó lelkemben úgy gyürüznek bús körök,
hogy olyan, mint az ős fák évgyürüs szövetje.
De majd, bús álmaim lenyelve, megrogyott
szívvel, s leöntve már egy kissebbfajta hordót,
kertjébe megyek át a korcsmának, hogy ott
szeliden, mint az Úr, pisáljak egy nagyot,
a barna Ég felé ivellőt, messzecsorgót…
helyeslést intenek a délceg napraforgók.