Egyetlen a sok közül...

Egyetlen a sok közül... szerző: Somlyó Zoltán

Szemem szurokfénye lobog reád most,
a régi, régi, régi fény:
Barát, barokk-kedvem hős bíborával,
versben köszöntelek még egyszer én!

Szavak végzetes, vad ölelkezésén
lelkem még egyszer lánggá üdvözül...
Te láttad őt a Fekete-Pirossat,
Te: Egyetlen a sok, a sok közül...

Te láttad őt táncolni élte átkán,
sorsa fekete selymei között!
Vad tánc volt az, vörös és szörnyü kánkán,
földön indult s felhőkbe ütközött...

Te láttad őt elesni s elfeküdni
önritmusának hengere alatt...
Míg hosszú árnya átölelte búsan
a vesztőhely körül a hűs falat...

Most ónesőjü téli délután van
s ő fekszik, fekszik és a vére foly -
s korhadt falakon át feléd viharzik
a lelke s ajkán egyetlen mosoly...

A java elmult... Harsány szerelemben
és vad dalokban kurtább lett az út...
Desiré látta... Desiré tud mindent...
S daloljon szebbet, aki szebbet tud...