Egy hiv szivnek kedvesse sirja felett való panaszi
szerző: Ányos Pál
1
Im, koporsód ajtajánál áll hiv szeretőd!
De látom, hogy bé van zárva setét temetőd.
Nyisd fel! készen vár már ölem, hogy ölelhessen,
Szivem pedig, hogy itt veled elenyészhessen!
Ah! kegyetlen Párkák,
Kik e sirba zárták
Szivemet - kedvemet
Füstben oszlatták.
2
Oh Halál! mit kegyetlenkedsz az olly sziveken,
Kik csak most kezdtek örülni szent hivségeken? -
Mit mutatod hatalmadat gyenge ágakon,
Tegnapi hajnalba kinyilt virágszálokon?
Bus birodalmadnak
Mi örömöt adnak,
Ha ezen - erőtlen
Szálok hervadnak?-
3
De nem jön hivemtől szózat, nem jön felelet,
Melly keresztül hatná ezt a gyászos fedelet;
Ó pedig be jól esmérte előbb szavamat!
Most hágy először egyedül sirni magamat!
Ha előbb könyvem folt,
Velem gyütt gyászolt;
Örömünk - gyötrelmünk
Közönséges volt.
4
Már a halál feloldozta illy köteleit;
Nem boritthattyák már könyvek ékes szemeit!
Nyugodgy tehát, áldott lélek, békességedben!
Tudom, ha nem szólsz is, képem fenn van szivedben.
Mig bennem a lélek
Piheg, gyászban élek;
Már többet - vig kedvet
Nem is reménlek.