Dalok a nádasból

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dalok a nádasból
szerző: Nikolaus Lenau, fordító: Reviczky Gyula

        I.

Alkonyodik oda által,
Pihenőre száll a nap.
Lomha fűzek, lombos ággal
Tó vizébe hajlanak.

Elszakadtam kedvesemtül;
Most hullas, szem, sós vizet.
Im' a fűz, a méla, rezdül;
Szélben a nád zúg, zizeg.

Tiszta fényed éjszakámon
Távolról is átragyog.
Így rezegnek át a nádon
A mennybéli csillagok.

            II.

Felleg gyűl az alkony-égen,
Keble zúgva megszakad;
Panaszos hang kél a szélben:
»Csillagod, tó, hol maradt?«

Keresik a fényt a szellők,
Felborzolva a vizet...
E borongást, ezt a felhőt
Már te föl nem derited.

            III.

Lopva bolygok este végig
Titkos erdő-ösvenyen;
Ki, a puszta nádas-érig,
S hogy velem vagy, képzelem.

S a bokor, ha elsötétül,
S zúg a nádas, rezg a tó:
Oly bús minden; enyhülésül
Sírni, sírni volna jó!

Tiszta hangod lágy zenéje
Leng körűlem, azt hiszem;
S éneked a tó vizébe
Merül halkan, szeliden.

            IV.

Esthajnal. A nap
Nyúgovóra tér.
Felhős ég alatt
Nyargalász a szél.

Villámlik vadul,
Dörg irtóztatón,
Röpke fény vonul
Gyorsan át a tón.

Vészes ég alatt
Lelkem látni vél.
Hosszu hajadat
Lengeti a szél.

            V.

Méla holdfény lejti tánczát
A tó síma tűkörén,
Sápadt színű rózsalánczát
Fonva a zöld sás közé.

Túl a dombon a sötétbe
Szarvasok tekintenek;
Itt egy szárny halk libbenése,
És a nádas megremeg.

Sírva kell a földre néznem;
S képed' lelkem mélyin át
Halkan átvonulni érzem,
Mint egy csöndes estimát.