Dalok a labdatérről
| Dalok a labdatérről szerző: Ady Endre |
I.
Valamikor labdatéren
Hét fiuk ha összekaptunk sorshuzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.
Kövér könnyel, sovár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem,
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Labdát vernek víg-feledten
Csak ugy kussoltat a sors
Mindig engem, mindig engem.
II.
Ni most a labdatéren,
Milyen gyorsak a fiuk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna,
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
"Fiacskám, meglátod majd,
Lessz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Röpülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó,
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod.
Igy van ez jól fiacskám.
Régi hét fiuk közűl
Ime engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból."
Igy szólnék utódomhoz
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész sárga fiu.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám
Ugy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.