A lap feldolgozottságának foka

Dalok a labdatérről

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dalok a labdatérről
szerző: Ady Endre
Nyugat 1911. 14. szám

I.

Valamikor labdatéren
Hét fiuk ha összekaptunk sorshuzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.

Kövér könnyel, sovár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem,
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Labdát vernek víg-feledten
Csak ugy kussoltat a sors
Mindig engem, mindig engem.

II.

Ni most a labdatéren,
Milyen gyorsak a fiuk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna,
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
"Fiacskám, meglátod majd,
Lessz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Röpülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó,
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod.
Igy van ez jól fiacskám.
Régi hét fiuk közűl
Ime engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból."
Igy szólnék utódomhoz
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész sárga fiu.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám
Ugy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.