Dal a szélről
szerző: Ady Endre
Tegnap, mikor riportra mentem
─ Mert így kivánja a lapom ─,
A szél majd lefuvá fejemről
Régi, de kedvenc kalapom.
Bevallom, hogy méregbe jöttem
A megszállt ijedtség mián,
De mérges volt tegnap a szélre
Sok szép asszony, sok szép leány.
Óh! mert nemcsak kalapot fújt el
Az a tegnapi csúnya szél:
Hatalmának oda volt dobva
Gallér-köpeny és szoknyaszél.
A legszebb ruhát felberzelte
─ Csapás ez nem volt énreám ─,
De haragudott szörnyen érte
Egy aranyos, szép kisleány.
A kislánynak sietős dolga
És hosszu útja lehetett,
Mert a korzón szaporán lépve,
Ugyancsak gyorsan sietett;
Kottáskönyv volt kicsiny kezében,
Zongoraórán volt talán
S a csúnya szél mégsem sajnálta.
─ Szegény, piruló, barna lány!...
Minden lépésnél meg-megállott,
De szél uram nem könyörült,
Ha egy pillanatig elállott,
A kisleány úgy megörült,
Gyors léptekkel sietni kezdett,
Azt hivé: segíthet magán,
De újra-újra meg-megfordult
Szegény, piruló, barna lány.
Ma én ismét riportra járok
─ Mert így kivánja a lapom ─,
Lehet, a szél el fogja fújni
Régi, de kedvenc kalapom.
Nekem muszáj, de, édes lányok,
Maguknak jobb otthon talán,
Mert úgy járnak a csúnya szélben,
Mint tegnap az a barna lány.