Dal a Nagyerdőről

Dal a Nagyerdőről szerző: Ady Endre

Ím, itt a nyár, szörnyű meleg van,
A télből nyárba pottyanánk,
Bevándorolt hűs zálogházba
Minden felöltő s nagykabát.
Az utcán összesülve, főve
Alig pár ember lépeget ─
Ilyenkor a Nagyerdőn lenni,
Üdülni, óh, mily élvezet.

Áprilisi kutya-melegben
A kisvonat ha kidöcög,
Óh, míly dicső ott künn hüsölni
A csupasz, száraz fák között.
Az ember a futóhomokba
Térdig süppedve lépeget ─
Ilyenkor a Nagyerdőn lenni,
Üdülni édes élvezet.

Ha a tüdőnk megtelt homokkal,
Ha már majd összeroskadunk,
A pavilon sörcsarnokában
Egy stációt csak tarthatunk.
Egy pohár sör megkeseríti
A legédesebb életet ─
Ilyenkor a Nagyerdőn lenni,
Üdülni mennykő élvezet.

S mikor aztán az üdüléstől
Már járni is alig tudunk,
Elérhetünk a kisvonatra,
Ha néhány száz lépést futunk.
Az ember így üdülés közben
Úgyis nagy kedvvel lépeget ─
Ilyenkor a Nagyerdőn lenni,
Üdülni pazar élvezet.

Óh, üdv neked, dicső Nagyerdő,
Egy nagy városnak édene,
Soványító kúrák kúrája
Annak, ki párszor élveze.
Tenélküled hányszor megunnók
Ezt az unalmas életet ─
Te vagy itt, e híres városban
A legmagasabb élvezet!...